Galériával

2022.05.18. 22:41

A Tiszaföldvár felülmúlta a Kisújszállást a kupadöntőben

A Tiszaföldvár nyerte a Megyei Kupa döntőjét a szolnoki Tiszaligeti Stadionban, mivel két góllal legyőzte a Kisújszállást.

Varga Balázs

A Tiszaföldvá nyerte a Megyei Kupát Fotó: Nagy Balázs

A Tiszaföldvá nyerte a Megyei Kupát Fotó: Nagy Balázs

Remek hangulatban kezdődött a kupadöntő, s mindkét csapat nagy elánnal vetette bele magát a meccsbe a valóban szép számú közönség előtt.

Akadt helyzet és védés itt is, ott is, de tíz perc elteltével kissé visszább vettek a felek a tempóból, azonban nem sokra rá egy öngóllal vezetést szerzett a veszélyesebb Tiszaföldvár.

A folytatásban már csak a TiSE tudott helyzeteket kialakítani, mert bár a Kisújszállás lelkesen futballozott, az ellenfél kapuja elé nem sikerült odakerülnie.

A szurkolásra a szünet után sem lehetett panasz, de a földváriak játékára sem, akiken az látszott, a félidő elején le akarják zárni a meccset, ám Jakab Kristóf a sokadik védését mutatta be.

A kisújiak mintha az öltözőben maradtak volna, s a nyomás góllá érett, növelte előnyét a TiSE, amely ezután is fölényben futballozott.

Ezen a napon nem volt átütő erő a pályaválasztóban, de mivel a végére visszavett a Földvár, az utolsó tíz percben közel járt a szépítéshez a Kisújszállás.

Maradt azonban az eredmény, két góllal nyert tehát a Tiszaföldvár, elhódítva ezzel a serleget, míg ellenfele ezüstéremnek örülhetett. A lefújás után mindkét szurkolótábor megünnepelte csapatát, azaz egészen a levonulásig jó hangulat jellemezte a finálét, s nyilván a győztes számára ezután is folytatódott az ünneplés.


KISÚJSZÁLLÁS–TISZAFÖLDVÁR 0–2 (0–1)

Szolnok, Tiszaligeti Stadion, 800 néző. Vezette: Czékus Sándor (Dobos Dávid, Pálinkás Donát)

KISÚJSZÁLLÁS: JAKAB – Balla D. (Szőke D., 84.), Váradi, Imre Z., Vadász – Kozák (Bencze B., 69.), Dobos, Kása (Szívós, 53.), PENTI – Csikós, Oros (Csillag, 82.). Edző: Pádár László

TISZAFÖLDVÁR: Gerhát – Gyomai, Pataki Á., BORGULYA, SIPOS M. (Ludánszki, 87.) – Pápai (Pácsa, 73.), BÓDAI, Huszka (Szőke Á., 88.) – KRISKA (Danku, 88.), Kovács T. (Szűcs D., 88.), BALLA Z. Edző: Virágh Ferenc

Gólszerzők: Váradi (18. – öngól), Sipos M. (53.)

Kiállítva: Imre Z. (93.)

Mesterszemmel

Pádár László: – Maga a mérkőzés nem tetszett, ennél többre vagyunk képesek, a hozzáállással ezúttal sem volt gond, de erőben és fejben is elfogytunk a végére. Ha abból indulunk ki, hogy tavaly a kiesés elől menekültünk, most pedig kupadöntőt játszottunk, nem panaszkodhatunk, mindenki büszke lehet a csapatra. Remek volt látni, hogy ennyi szurkoló elkísért és buzdított minket, fantasztikus volt a hangulat.

Virágh Ferenc: – Igazi kupahangulatban zajlott a mérkőzés, mindkét tábor remek atmoszférát teremtett, kicsit megtapasztalhatta minden játékos, milyen lehet magasabb szinten futballozni. Úgy gondolom, nem érdemtelenül nyertünk meg a döntőt, sok helyzetünk volt, végig kézben tartottunk a meccset. Az egyesület 112 éves története során először lett kupagyőztes, hatalmas dolog ez a siker a klubnak, a városnak és a szurkolóknak is.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában