2022.09.11. 07:00
Focitáborban rúgták a labdát a gyermekek Karcagon
A nagy sikerre való tekintettel jövőre is megtartják a programot.
A különleges tábor résztvevőinek egy csoportja Beküldött fotó
Marista Futsal Napközis Táborba várták a gyerekeket augusztus utolsó napjaiban a Szent Pál Marista Általános Iskolában.
– Örültünk, hogy más intézmények tanulói is szívesen vettek részt táborunkon – mondta Dánielné Kacsó Andrea igazgatónő.
– Illusztris „vendégjátékosunk” is volt: Décsei Marcell, a junior uszonyos-úszó Európa-bajnokság ezüstérmese, akinek karcagi kötődése is van nagyszülei, szülei révén. A tábor szervezéséért köszönet illeti Jordi testvért, aki évek óta edzi az iskolánk tanulóit, a fiúkat és lányokat is – sorolta az igazgatónő, aki Bukó Edina és Miklóssy Krisztián pedagógusoknak, illetve Kelemen Krisztofer volt tanítványuknak is hálás a torna megvalósításában nyújtott segítségért, közreműködésért.
Mint megtudtuk, a sportos hetet ajándékok zárták: a gyerekek csokoládéitalt, édességeket, a focitábor pólóját, illetve labdákat is kaptak a Marista testvérektől. A nagy sikerre való tekintettel a Szent Pál Marista Általános Iskola jövőre is várja majd a lelkes, focizni vágyó fiatalokat a táborba.