Labdarúgás

2023.03.29. 13:44

Kiütéses MÁV-győzelem Újpesten

Ötgólos sikert aratott a Szolnoki MÁV az Újpest II. otthonában az NB III. Közép csoport 28. fordulójában.

Kovács Levente

Kalmár Ferenc (labdával) két gólt is szerzett az Újpest második csapata ellen

Forrás: MW Archív

Fotó: Kiss János

Fontos találkozó elé nézett Horváth Csaba gárdája szerda délelőtt, ugyanis a Újpest második csapatának otthonában kellett pályára lépnie. A két csapat őszi találkozója a lila-fehérek egygólos győzelmét hozta, viszont talán már akkor is látszódott, hogy játéktudásban nincs sok különbség az együttesek között. A tabella viszont nem ezt mutatta a fordulót megelőzően, hiszen a IV. kerületiek a hetedik, míg a MÁV a 16. helyet foglalta el és közel húsz pontos diferencia volt köztük. Így meglepetésnek számít, hogy 5–0-ra nyert a Szolnok idegenben.

Jól kezdődött a Szolnoki MÁV számára a találkozó, ugyanis Tisza Kálmán révén már a kilencedik percben megszerezte a vezetést. Kilenc perccel később pedig Pelles Patrik is eredményes volt. Ezt követően elbizonytalanodott az Újpest, a szolnokiak gyors letámadásokkal zavarták ellenfelüket, és több labdát is szereztek az újpestiek térfelén, Szabó Richárd gólja pedig magabiztos előnyt biztosított Horváth Csaba együttesének a folytatásra. A második játékrészben a MÁV magabiztosan tartotta a labdát, kontrollálta a játékot, és újabb két találattal koronázta meg a mérkőzést. Utóbbi kettőt Kalmár Ferenc lőtte, aki téli érkezését követően először talált régi-új csapatában. Amennyiben a Dabas a délutáni mérkőzésen vereséget szenved a Dunaújváros ellen, újabb helyet lépnek előre a szolnokiak a tabellán.

Újpest FC II.–Szolnoki MÁV FC 0–5 (0–3)

Budapest, vezette: Gáspár András.

Szolnok: Csáki – Rokszin, Gohér (Lengyel B., 60.), Tisza, Lakatos I. (Kalmár F., 60.), Barna, Pelles (Iván M., 68.), Tömösvári (Antal G., a szünetben), Kis B. (Dudok, 76.), Szabó R., Kópis. Edző: Horváth Csaba.

Gólszerzők: Tisza (9.), Pelles (18.), Szabó R. (27.), Kalmár F. (78., 84. – az elsőt tizenegyesből).

Horváth Csaba: – Nagyon örülünk, hogy ennyire magabiztos győzelmet tudtunk aratni.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában