2023.08.19. 12:00
Első győzelmére hajt a Tiszafüred
A fürediek hétvégén a jelenlegi harmadik Hatvan otthonában szereznék meg első sikerüket a szezonban. Egyelőre a bajnokságban a szerencse sem áll Dorcsák Zoltán együttese mellett, ugyanis ami a felkészülési mérkőzéseken befelé pattant, azok most inkább kifelé. A Tisza-tó partiak abban reménykednek, hétvégén ez megváltozik, és három pontot ünnepelhetnek.
Engel Alexéknek (kékben) jobban ki kell használniuk a helyzeteiket a siker érdekében
Fotó: Pesti József
NB III. Észak-Keleti csoport
Szombat, 17.30
FC Hatvan–Facultas-Tiszafüredi VSE
Továbbra sem megy úgy a Tiszafüred csapatának, ahogy szeretnék, legalábbis ami az eredményességet illeti. Helyzetei ugyanis akadnak a Tisza-tó partiaknak, de azok a labdák, amik az előkészületi meccseken bementek, most kifelé pattannak. Egyelőre a rendkívül megfiatalodott gárda életkorával és rutintalanságával magyarázzák az átlagosnál gyengébb kezdést. A játékosok elöl, de ami még bosszantóbb, hátul is sokat hibáznak, ez pedig általában együtt jár a vereséggel. A Hatvan tiszteletet parancsoló eredményeket tud felmutatni, edzőjük Zorán Spisljak neve pedig ismerősen cseng futballberkekben. Jó csapatok ellen találkoztak az első három körben, mégis nagyon eredményesen futballoztak, nehéz dolga lesz Dorcsák Zoltán edző gárdájának.