2024.02.11. 20:00
Romániai csapat verte meg a Karcagot
A román harmadosztályból választotta hétvégi edzőpartnerét az NB III.-as Karcag. Vereség lett a vége.

Forrás: Illusztráció
Fotó: Shutterstock.com
Karcagi SE–Crisul Oradea 1–2
Karcagi gólszerző: Constantinescu.
Erős ellenféllel csapott össze a Karcag együttese a hétvégén. Bár a szerdai, Kecskemét II. elleni találkozóhoz hasonlóan ezúttal is vereséget szenvedtek, ez a meccs rengeteg tanulsággal szolgált és azt is megmutatta, hogy három nap alatt is előrébb lehet lépni. A jó iramú és színvonalú mérkőzésen egyértelműen látszott a fiúkon a fejlődés, játékban és kondíció terén is többet láthattunk a korábbiaknál. A nagyváradi együttes ellen ez ugyan eredményességben még nem jelentkezett, de megmutatta, hogy milyen erényekre van szükség ahhoz, hogy a tavaszi szezonban feljebb lépjen a nagykunsági gárda és valóban elérje célját, megközelítse a dobogós helyezéseket.
Varga Attila: – Kifejezetten szervezett volt ma a játékunk, az építkező fázisban már jól teljesítettük, a befejezéseken kell még sokat dolgoznunk. Ellenfelünk azzal nyert, hogy jobban használta ki helyzeteit.