Kosárlabda

2024.02.26. 10:26

Végzetesnek bizonyult az első negyed a Jászberényi KSE számára

A másodosztályú kosárlabda-bajnokság 21. fordulójában a Ceglédi KE idegenben nyert a sereghajtó Budafok ellen, míg a Jászberényi KSE hazai pályán kapott a BKG csapatától.

Kovács Levente

A fehér mezes berényiek az első negyed után csak futottak az eredmény után

Fotó: Hunbasket.hu

A fordulót megelőzően a Ceglédre várt könnyebb feladat, hiszen a sereghajtó Budafok otthonába látogatott, míg a Jászberény a negyedik helyen tanyázó BKG együttesét fogadta. 

Budafok–Ceglédi KE 82–99 (17–26, 18–28, 18–21, 29–24)

BMTE Fonyódi Antal Sportcsarnok, vezette: Benczur Tamás, Nepp László, Gombor Márk (Bognár Tibor). 

Ceglédi KE: Várbíró 1, Kertész 11/3, Dragasevics 9/3, CSABA Gy. 20/3, CSORVÁSI 21. Csere: VELKEY 20/12, Horváth M. 11/3, Berkics 2, Fodor, Herendic 4. Edző: Sértő Ádám. 

A mérkőzés elejétől kezdve a Cegléd kezében volt az irányítás, és habár kívülről nem dobtak jól Csaba Györgyék, közelről annál eredményesebbek voltak, ráadásul a lepattanóknál is határozottabbak voltak a ceglédiek, akik megnyerték az első három negyedet, így belefért a részükről, hogy az utolsó játékrészben a Budafok faragjon hátrányából. 

Sértő Ádám: – Gratulálok a srácoknak a győzelemhez, nagyon fontos mérkőzést sikerült megnyernünk. Az eredmény azt mutathatja, hogy ez egy könnyű meccs volt, de ez nem így volt. Az egész meccsen fókuszálnunk kellett és küzdenünk, hogy sikerüljön a győzelem. A Budafoknak sok sikert kívánok a folytatásra! 

Jászberényi KSE– BKG PRIMA Akadémia 74–82 (9–22, 25–25, 22–19, 18–16)

Jászberény, Bercsényi tornacsarnok. Vezette: Sörlei Attila, Balogh Gyula, Marton Péter (Zalai Ákos). 

Jászberény: Santiago 5, Dunai 5/3, BOKA-MAGÓ 22/18, Oroszi 7/3, MELEG 12. Csere: MESTER 12/3, Rátvay 11, Dékány, Horváth N. Edző: Puskás Artúr. 

A mérkőzés elején állva maradt a Jászberény, a szigetszentmiklósiak 22–9-re nyerték az első negyedet. Ezt követően éledeztek a jászságiak, a második tíz percet egálra hozták ki, a második félidőben pedig összességében győztek, azonban így is nyolcpontos vereséget szenvedtek hazai pályán. 

Puskás Artúr: – Gratulálok a BKG csapatának, rutinosan kihasználták, hogy adtunk nekik egy negyednyi fórt. Büszke vagyok a srácokra az egyik oldalról, mert nem adtuk fel és megnyertük a második félidőt. Volt három dobásunk is a mérkőzés hajrájában, hogy átvegyük a vezetést, de ez nem sikerült. Ezzel együtt nagyon mérges is vagyok a fiúkra, mert az első negyedben nem úgy mentek fel a pályára, mint aki nyerni akar. Egy BKG-tudású és -tapasztalatú csapatnak nem lehet büntetlenül ekkora előnyt adni. Olyan pluszenergiákat kellett ezt követően elégetnünk, hogy pariban legyünk, amely a végjátékban nagyon hiányzott. A végén a térdünkön jártunk már, s amikor az ember nagyon fáradt, akkor rosszabb döntéseket hoz. Sajnos ma ez történt velünk is. Összességében csalódottak vagyunk, mert bármilyen jó csapat a BKG, ezt a mai mérkőzést meg kellett volna nyernünk. Ez egy fájó vereség volt, de mennünk kell tovább, mert itt a közép- és alsóház között továbbra is nagy a versenyfutás. 

További eredmények: PVSK–Óbudai Kaszások 102–76, Salgótarján–MEAFC 77–89, a Fót–Nyíregyháza 75–84. Márciusban játsszák: MAFC–TF-BP, Vasas Akadémia–DEAC U23. 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!