Kosárlabda

2024.04.24. 09:00

A Ceglédi KE győzelemre készül a MAFC ellen hazai pályán

Az NB I/B bajnoki elődöntőjének második mérkőzésén a CKE az Újbuda MAFC legénységét szerdán 17 órától fogadja a ceglédi Gál József Sportcsarnokban.

Varga Csaba

A jelenlegi szezonban már négyszer találkoztak a felek: októberben Cegléden (90–64), februárban a fővárosban (102–88) is a MAFC diadalmaskodott a bajnoki alapszakaszban. A Hepp Kupa bronzmérkőzésén viszont a Ceglédi KE bizonyult jobbnak (90–85). A bajnoki elődöntő múlt szombati első meccsén ugyancsak a MAFC nyert (98–76). Az utóbbi ugyebár a playoff meccs volt, amelyben nem számít kosárkülönbség, a lényeg azonban, hogy az újbudai együttes szerezte meg a vezetést az egyik fél második győzeleméig tartó párharcában. 

Ceglédi KE, kosárlabda, stock
Fotó: Shutterstock.com / Forrás:  Illusztráció

Lakits András, a fővárosiak trénere arról beszélt, hogy az állás 1-0, a szombati magabiztos győzelmük pont annyit ér, mintha egy ponttal tudtak volna nyerni. Becsületes felkészülés után, azért utaznak Ceglédre, hogy lezárják a párharcot, de ez egyáltalán nem ígérkezik könnyű feladatnak.

Sértő Ádám, a CKE edzője szerint nem engedhetnek maguknak olyan rövidzárlatot, mint a szombati derbi második felvonásában történt, amikor húsz pontot vert rájuk a MAFC. Az elejétől a végéig koncentráltan kell játszaniuk. Nyerni akarnak, kiharcolni a harmadik mindent eldöntő meccset.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!