Labdarúgás

2024.05.26. 07:00

NB III.: Mindenki a Tiszafüredre figyel

Bár kilenc forduló óta őrzi veretlenségét a Facultas-Tiszafüredi VSE csapata, még mindig nem biztosította be harmadosztályú tagságát a következő szezonra. Mivel vetélytársai is hasonlóképp jól teljesítenek az idény hajrájában, az utolsó fordulóra maradt a döntés. Vármegyénk többi csapata biztonságban készülhet az NB III. záró körére, a nyugalom akár újabb győzelmeket is eredményezhet, amelyek után jó szájízzel vonulhatnának nyári pihenőre.

Jegesi László

Így tehát leginkább Dorcsák Zoltán csapatra irányul a figyelem, hogy bebiztosítsa bennmaradását az NB III.-ban.

NB III, Iván Milán, labdarúgás, Szolnoki MÁV
Iván Milán (labdával) és társai az ötödik helyüket őrizhetik meg az NB III. utolsó fordulójában
Fotó: Nagy Balázs

NB III., Észak-Keleti csoport

DVSC II. (4.)–Facultas-Tiszafüredi VSE (11.)

Nem csak a Tiszafüred, de a riválisai is helytálltak az elmúlt mérkőzéseken a bennmaradásért vívott harcban. Éppen ezért egy fordulóval a bajnokság befejezése előtt sem dőlt még el a Tisza-tavi csapat sorsa, bár kétségtelen, hogy csupán egy pont választja el az együttest céljai megvalósításától. A végletekig kiélezett küzdelemben még négyen “pályáznak” a harmadik kieső pozícióra, közöttük legnagyobb eséllyel a DVTK második csapata. Amennyiben győzni tud a borsodi gárda, akkor is csak úgy maradhat benn, ha a többi három csapat közül legalább egy vereséget szenved. Egyszóval kuszák még ezek a szálak, amit kibogozni csak vasárnap estére lehet majd. Remélhetőleg nem jár pórul Dorcsák Zoltán legénysége, amelynek nem lesz egyszerű dolga a harmadik helyre pályázó DVSC II. ellen. Tajti Bence sérülés miatt továbbra sem állhat a kapuba.

DEAC (5.)–Karcagi SE (7.)

A csoport másik vármegyei gárdája, a Karcag is egy debreceni fellépés előtt áll, ugyanis a szintén jó csapat hírében álló DEAC otthonában van jelenése a záró fordulóban. A különbség annyi a másik mérkőzéshez képest, hogy ennek már nincs tétje, csupán egy-egy helyet mozdulhatnak a felek feljebb vagy lejjebb. Persze mindketten győztesen szeretnék befejezni a bajnokságot, erre az eddigi szereplésük alapján a hajdúságiaknak van nagyobb esélyük. Ha azonban a felfelé ívelő formát mutató Karcag lendülete most sem törik meg, háromesélyes is lehet a találkozó. Csiki Norbert letöltötte eltiltását, de a fiatalok, Kristóf Márk és Vona Ferenc, kihagyják a találkozót.

Dél-Keleti csoport

Martfűi LSE (9.)–Kecskeméti TE 1911 II. (11.)

A Martfű már korábban biztosította jövő évi NB III.-as tagságát, így már nyugodtan várhatta az előző, Monor elleni mérkőzését is. A csapat igazolta edzőjének szavait, miszerint győzelmi reményekkel érkeztek ellenfelükhöz. A tiszazugiak fegyelmezett, taktikus játékkal húzták be a három pontot, és céljuknak megfelelően a középmezőny alján végezhetnek, ha megnyerik az utolsó találkozójukat is. Ezúttal a már szintén bennmaradt Kecskemét második gárdája látogat hozzájuk, akik ellen a hazai együttes folytatná jó sorozatát, és győzelemmel örvendeztetné meg szurkolóit. A meccs jó erőfelmérő is lehet egyben a jövőt illetően, amelyen Kasik Ákos eltiltás, Balla Zalán pedig sérülés okán már nem vehet részt.

Füzesgyarmati SK (15.)–Szolnoki MÁV FC (5.)

Két vereség után újra győzött a MÁV csapata, ezúttal a Szeged II. volt a szenvedő fél, vereségével pedig a csongrádiak el is búcsúztak a harmadik vonaltól. A Szolnok viszont az ötödik hely megtartásáért száll harcba a hétvégén, egyértelműen a győzelem szándékával. A Füzesgyarmat tavaszi hét pontjával szemben Horváth Csaba együttese huszonkilencet gyűjtött, ez a tény és a jelenlegi forma alapján is a vendégek a találkozó favoritjai. A Tisza parti gárda motivált szeretne maradni a lefújás pillanatáig, és ha ez így lesz, akkor nem kérdés a végeredmény. Kópis Róbert és Kardos Norbert eltiltásuk miatt maradnak ki, helyüket fiatalokkal pótolja majd a tréner. A hírek szerint a kapuban is változás lesz, Csáki Kálmán helyett a tizenhat éves Veress Áron kap lehetőséget.

Mind a négy csapatunk vasárnap 17 órakor lép pályára.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában