2005.05.30. 00:00
A helyzet most is komoly, de mégsem reménytelen?
A bátor miniszterelnök és a szocialista kongresszus az SZDSZ kezébe helyezi a koalíció és az államfő sorsát. Mondhatnánk, ez a sors eleve eldöntetett, a szocialista államfőjelölt a szabad demokrata mércén már könnyűnek találtatott.
Liberális értelmiségiek Sólyom támogatását kérik az SZDSZ-től, ráadásul – mondják – titkos megállapodás sincs . Úgyhogy Szili Katalinnak annyi, maradhat a parlament elnöki székében, amely amellett, hogy kisebb közjogi méltóságnak ad helyet, mint Sándor-palotabeli társa, még kényelmetlenebb is, amenynyiben azt nézzük, hogy meglehetősen szögletes és túlnyomórészt keményfából készült. Szóval, nem könnyű a helyzet: ha mindenki igazat mond, Sólyom László, az ellenzék jelöltje nyerésre áll.
De Emlékezzünk arra is, hogy a szabad demokraták már nyilatkoztak egyszer úgy, hogy ők bizony soha nem szövetkeznének a volt állampárt egyetlen utódszervezetével sem, mondván: erkölcstelenség, egyenesen politikai öngyilkosság lenne mindez egy rendszerváltó párttól. Emlékeznek még ennek fényében az 1994-es kormányalakításra? Lehet, hogy a helyzet ugyan most is komoly, de mégsem reménytelen?
És ha mindez nem elég, Kiss Péter kancelláriaminisztert, Lamperth Mónika belügyminisztert, Tóth András titkosszolgálatokért felelős politikai államtitkárt Szegeden, a Bácskai János volt dandártábornok ellen folyó büntetőügyben tanúként hallgatná ki a bíróság. Pontosan hetedikén, az államfőválasztás második fordulójának napján. Csak nehogy valaki kitalálja, hogy az időzítés mögött is az ellenzék áll.