Hírek

2006.04.14. 19:44

Kiválasztják az ország legfinomabb pálinkáját

A szakmai zsűri a kémiai és érzékszervi vizsgálatokkal már eldöntötte, hogy a benevezett 368 pálinka és egyéb gyümölcspárlat közül melyek érdemelnek ki arany-, ezüst- és bronzminősítést Gyulán, a XIV. Országos Pálinka és Nemzetközi Gyümölcspárlat Versenyen. Panyik Gáborné dr. egyetemi docens, a zsűri elnöke elmondta: óriási a minőségi javulás tavalyhoz képest.

BAMA

A jelentkezők igazi különlegességeket is felvonultattak a bérfőzetett és a kereskedelmi céllal előállított nedűknél egyaránt. A hagyományos szilva-, barack-, törköly-, körte- és almapálinkák mellett neveztek például sárgadinnye-, som-, földieper-, bodza- és feketeszederpálinkával is. Külföldről elsősorban Romániából, a Vajdaságból és Szlovákiából küldtek „versenymunkákat”, illetve bemutatkozó kóstolókat.

A két versenykategória 10-10 legkiválóbb pálinkájából az április 21. és 23. közötti hetedik gyulai kisüstifesztiválon az ismert közéleti emberekből álló társadalmi zsűri az ország legjobb pálinkáját is kiválasztja. Április 22-én böllérnap társul a rendezvényhez. Hattagú csapatoknak négyféle ételt kell készíteniük 50 kiló sertéshúsból.

Ezek is érdekelhetik