Hírek

2006.12.26. 06:38

A film akkor jó, ha szól valamiről

Az isztambuli Film és Történelem Filmfesztiválon életműdíjjal tüntették ki Mészáros Mártát. A rendezőnő nem titkolja, sokat jelent számára a „trófea”, hiszen egy olyan országban ismerték el a munkáját, melynek varázslatos a kultúrája.

Szabó Zoltán Attila

A Krakkóban élő magyar filmes régóta otthon érzi magát Törökországban (is). Úgy érzi, Európa és Ázsia határvidékén mindig megbecsülték, elismerték műveit. „Sok szép emlék köt Isztambulhoz. Annak idején sok török nézője volt itt a Napló-filmeknek, legutóbb a Kisvilmának is. Ezt én azért is tartom fontos visszajelzésnek, mert a filmgyártásuk elég erősnek mondható” – említi Mészáros Márta.

[caption id="" align="alignright" width="160"] "Magyarországon a többség azt képzeli, hogy a film maga a misztérium"
[/caption]- Azért kétlem, hogy az isztambuli elismerés a cannes-i sikernél vagy a berlini Arany Medvénél többet jelent Önnek.

- Nézze, én nem méricskélem, melyik mit ér. A néző itt is, ott is ugyanolyan. Meggyőződésem, hogy egy film akkor jó, akkor képes hatni, ha van története. Ez ugyan manapság nem divat itthon, én mégis a Fábry Zoltán vagy Máriássy Félix által képviselt emelt realizmust tartom a legtöbbre. A mozi nem filozófia!

- Sznobok vagyunk?

- Magyarországon a többség valóban azt képzeli, hogy a film maga a misztérium. A sznobizmus különösen kritikusi körökben egyeduralkodó. Úgy érzem, még mindig nagyon sokan gondolkodnak feudálisan. Engem ezért sem tudnak megfejteni. Filmjeim is rendre tíz évvel később válnak elfogadott alkotásokká. Külföldön más a helyzet. Nincs annyi stigma, nincs annyi előítélet. A temetetlen halott például nagyon tetszett az angoloknak, az olaszoknak és az oroszoknak is. Eközben Magyarországon a hitelességet kérték rajta számon. Elfelejtették, hogy ez is csak egy mozi. Még akkor is az, ha a főhős Nagy Imre.

- Dühös? Csalódott?

- Á, dehogy. Megszoktam, hogy így működnek a dolgok.

- Ezért választotta inkább Krakkót?

- Az élet hozta így. De nem bánom. Lengyelországban ma is készülnek jó filmek, igaz, ezeket nem vetítik Magyarországon. Jelentős különbség, hogy a lengyel közszolgálati televízió nincs olyan szörnyű állapotban, mint a miénk. Így azután ma is fontos megrendelője a filmeseknek. Ez lendületet adott a szakmának.

- Az elmúlt években itthon is készült egy-két jó film. Jobbára fiatalok jegyezték.

- Ez igaz, de olyan kimagasló munkát még nem láttam, mint a Szegénylegények volt. Jancsó Miklós filmjébe mindannyian „belekapaszkodtunk”, egy nemzedéknek lódította meg a fantáziáját. De szurkolok a fiataloknak, hogy valamelyikük elkészítsen végre egy olyan filmet, amire a világ felfigyelne, ami megújítaná a magyar filmkészítést. Hiányoznak a húsvér hősök a vászonról. Nem divat a befelé fordulás sem. Kicsit mindenki negatív.

- Egyetlen pozitív példát se tudna mondani?

- Hajdú Szabolcs két filmje szerethető, európai szemmel nézve is vonzó alkotás: az egyik a Tamara, a másik a Fehér tenyér.

- Ön mire készül?

- Régi vágyam, hogy bemutassak egy cigány sorsot. Tisztelem őket, a kultúrájukat, igazságtalannak érzem mellőzésüket, kiközösítésüket. Ezért tennék értük valamit a magam eszközeivel. Most úgy néz ki, hogy van esély arra, hogy elkészüljön a film, bár azt elárulhatom, hogy nemcsak Magyarországon, de Lengyelországban is nehéz ilyesmire pénzt kisírni.

Mészáros Márta

1931. szeptember 19-én született Budapesten

1935 és 1946 között családjával a Szovjetunióban élt. A moszkvai Össz-szövetségi Állami Filmfőiskolán diplomázott 1956-ban.

1968-ig a MAFILM rövidfilm-rendezője.

Fontosabb filmjei: Eltávozott Nap (1968), Örökbefogadás (1975), Örökség (1980), Napló gyermekeimnek (1984), Kisvilma – az utolsó napló (2000), A temetetlen halott (2004), Hanna Wende (2005).

Díjak: A berlini filmfesztivál Arany Medve-díja (1975) a cannes-i fesztivál nagydíja (1984), Ezüst Medve (1987).

1935 és 1946 között családjával a Szovjetunióban élt. A moszkvai Össz-szövetségi Állami Filmfőiskolán diplomázott 1956-ban.

1968-ig a MAFILM rövidfilm-rendezője.

Fontosabb filmjei: Eltávozott Nap (1968), Örökbefogadás (1975), Örökség (1980), Napló gyermekeimnek (1984), Kisvilma – az utolsó napló (2000), A temetetlen halott (2004), Hanna Wende (2005).

Díjak: A berlini filmfesztivál Arany Medve-díja (1975) a cannes-i fesztivál nagydíja (1984), Ezüst Medve (1987). "Magyarországon a többség azt képzeli, hogy a film maga a misztérium" -->

Ezek is érdekelhetik