SZOLJON
Jász-Nagykun-Szolnok vármegyei hírportál
február 18., kedd
A szinte szakadatlan ünneplés és eseti borongás mellett akár rejtvényeket is fejtegethettünk.
„Magyarország – az egyetlen, ami számít.”
Aki „tegnap” szegődött a magyar labdarúgás hívéül, nem is értheti, mi ez a nagy felhajtás a „derbi” körül. Neki írom, hogy e párosításnak gazdagabb a hagyománya, mint az ugyancsak vasárnapi, Liverpool–Manchester City szuperrangadónak.
Ha úgy tetszik, az eredmények visszaigazolták az öntörvényű klasszist – na ugye, így is lehet.
A kecskemétiek ugyanis hiába vezettek 1-0-ra, majd tartották az 1-1-es döntetlent a második félidő közepéig, onnantól szabadeséssel zuhantak bele a 6-1-es vereségbe.
Így aztán, ha Máté Csaba esetleg mégis gondolkodna a jövőjén, én bizony megérteném.
Összességében így is ez volt a szezon legjobb produkciója, amelyre lehet építeni.
Megítélésem szerint egy edzőnek nem akkor kell távoznia, ha kudarcot vall a csapata, hanem akkor, ha nem lát reményt a javításra.