Kék hírek

2008.04.07. 12:00

Botrány a focipályán: az utánpótlás edző lefejelte a technikai vezetőt

Botrányos jelentekkel fejeződött be a hét végi másodosztályú bajnoki labdarúgó mérkőzés Jászberényben. A piros-kék klub egyik utánpótlás edzője lefejelte a felnőtt együttes technikai vezetőjét, akinek arcát azonnal elöntötte a vér, s mint később kiderült, orrcsont-töréssel kellett kórházba szállítani. Sérülése után a kórház hivatalból testi sértés miatt feljelentést tett ismeretlen tettes ellen a rendőrségen.

SZOLJON

Bár az NB II-es hazai csapat a Mezőkövesd ellen tavasszal immár harmadik összecsapását vesztette el az Aprítógépgyári pályán, az indulatok mégsem emiatt szabadultak el. A szurkolók nagy része már el is hagyta a sporttelepet, amikor az eset történt. Régóta húzódó ellentét feszül ugyanis a klub utánpótlásnevelő részlege és a felnőtt együttes szakosztály-vezetése között. A korosztályos csapatok teljesen különállóan, önálló költségvetéssel, saját vezetéssel dolgoznak, mely fölött a felnőttek vezetőedzője, az egyik legrutinosabb magyar szakember, Sándor István sem gyakorol(hat) szakmai ellenőrzést.

Ráadásul fennen hirdetik, hogy a városnak nincs szüksége NB II-es gárdára. Véleményük szerint ugyanis az utánpótlás jó kezekben van, hiszen együttműködési szerződést kötöttek a felcsúti Puskás Ferenc Akadémiával, s így legtehetségesebb játékosaik előtt egyenes az út a legjobbak közé. Nem mindenkinek ez a véleménye azonban. A szurkolók ugyanis megkérdőjelezik, hogy ebből mi haszna lesz Jászberény városának, a JSE-Vasas Sportegyesületnek. Tevékenységüket nem nézték igazán jó szemmel a klub labdarúgó szakosztályának irányítói sem, s elhatározták, gátat szabnak önállósodási törekvéseiknek.
- A felnőtt és utánpótlás szakosztály közti vita kapcsán alakult ki szóváltás egy szurkoló és a serdülő csapat edzője között. Én éppen a hangosító berendezést szereltem le, mikor a lelátón meghallottam az igen indulatos veszekedést és közbeszóltam, hogy fejezzék be a vitatkozást, ennek semmi értelme sincs. Erre az általam csak látásból ismert, az egyik gyerekcsapatnál edzősködő fiatalember odajött hozzám és szó nélkül lefejelt - felelte honlapunk érdeklődésére a klubnál évtizedek óta dolgozó Szalóki István. - Azonnal vérbe borult az arcom. Hiába kerestem a csapat orvosát, Csiki doktort, addigra már ő is elhagyta a sporttelepet, így a kórházba vittek be a kollégák. Ott kiderült, eltört az orrom. A kórház hivatalból feljelentést tett a rendőrségen testi sértés miatt.

Az ügynek nyilván ezzel még nincs vége, hiszen ezt a fajta viselkedést sem az utánpótlás, sem a felnőtt szakosztály vezetése sem nézheti tétlenül. Arról már nem is beszélve, az ilyen edző milyen példát mutat az általa nevelt gyerekeknek. Az esetre még visszatérünk.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!