BALESET/TŰZESET

2018.01.11. 12:45

Elaludt főzés közben a férfi, majdnem nagy baj lett belőle – ez történt tegnap

Tűzoltók ébresztették azt a szolnoki férfit, aki elaludt főzés közben Tófenék úti lakásában szerdán délután.

Egy társasház első emeleti lakásából észleltek kiáramló füstöt a lakók, ezért hívták a katasztrófavédelmet. A szolnoki hivatásos tűzoltók rövid de határozott dörömbölésére kinyitotta a lakó az ajtót.

A tűzoltók ventilátorral átszellőztették a lakást, ahol tűz nem, csak erős füst keletkezett a tűzhelyen felejtett étel miatt. A lakónak nem lett baja.

GPS navigációját követve hajtott a vízbe egy autós a tiszaroffi komplejáró közelében szerdán délután. A 3234-es úton, a komphoz vezető lejárót vétette el a sofőr, aki elakadt a mintegy fél méteres vízben, innen mentették ki a jászkiséri önkormányzati tűzoltók.

Az egység kivontatta a vízből a járművet, és segített a kocsi belsejében felhalmozódott víz eltávolításában is. A sofőrnek, az ijedtségen kívül, nem lett baja.

Beszakadt egy cserépkályha teteje egy karcagi lakásban szerdán délután. A Szent László utcai lakás idős lakóját egy rendőr menekítette ki a házból, a lakás füsttel telítődött.

A karcagi hivatásos tűzoltók átszellőztették a házat, a kályhában az izzást megszüntették. Tűz nem volt, a lakót, megfigyelésre, kórházba vitték a mentők.

Borítókép:illusztráció

Forrás: Shutterstock

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!