Közélet

2007.02.03. 09:32

Meddig lesz még Lenin út?

Már többször szóba került a vitatott történelmi személyiségekre utaló martfűi utcanevek megváltoztatása. Mégis van még Lenin, Kun Béla és Münnich Ferenc út. A témáról a lakosság véleménye eltérő.

SZOLJON

— Engem nem zavar — mondja egy helybéli hölgy. — Igaz, én nem ilyen nevű utcában lakom, de ha a Lenin úton laknék, az sem lenne probléma. Az utcanévmódosítás pénzbe kerül — talán nem is kevésbe. Szerintem más, fontosabb dolgokra kellene a város pénzét költeni. Ezek a nevek a történelem részei. Persze azt is megértem, ha valakit zavar. Aki bosszankodik emiatt, az tegye szóvá — hangsúlyozza Opancsár Mártonné.

 

Néhányan meg is tették ezt, s a közelmúltban megrendezett közmeghallgatáson felvetették a névváltoztatás kérdését. A felszólalók többek között az idegenforgalom várható fellendülésével érveltek. Talán, nem túl közönségcsalogató a Münnich Ferenc, a Kun Béla, Lenin és Ságvári Endre és Szamuely Tibor nevű utak. Mások szerint viszont nincs ennek különösebb jelentősége. Az önkormányzat már évekkel ezelőtt is foglalkozott ezzel a kérdéssel. A lakosok nem önmagában az utcanevek változtatása ellen tiltakoztak, hanem a névváltozással járó vélt költségek körül jelentek meg az indulatok. A módosításra vonatkozó terveket 2003-ban megtárgyalta a testület, döntés azonban nem született, pedig megvoltak a megállapodások a közüzemi szolgáltatókkal az ügyintézés egyszerűsítésére.

— Megfelelő időpontra és szerencsés lélektani egybeesésre lenne szükség az utcanevek megváltoztatásához. Bízom benne, hogy az esetlegesen különböző vélemények folyamatosan közelednek egymáshoz és közmegegyezéssel meg lehet oldani az utcanevek kérdését — mondta dr. Bakonyi Péter polgármester. Összesen egyébként tizenhárom ilyen „vitatott” utca van. A 2003-as előterjesztésben már szerepelt, hogy mire „keresztelnék” át a közterületeket. Elsősorban festők, ismert művészek lennének a névadók. Megvizsgálták azt is, hogy az adott terület, milyen utcanév környezetben van. Ez alapján, ahol sok a virágnevű utca, ott biztosan valamilyen szép növényről neveznénk el az adott utat — tett hozzá a polgármester.

— Én a Gesztenyesor nevet adnám a mi utunknak, mivel sok gesztenyefát ültettek itt — mondja Tóth András, aki néhány éve lakik az egyik vitatott nevű utcában. — Egyébként alapvetően nem zavar, hogy Leninről nevezték el az utat. Azt hiszem, a történelmet nem lehet kikerülni, ez pedig a történelem része. De ha a többség változtatni akar, akkor legyen igényeik szerint — tette hozzá a férfi. A Lenin utca egy másik lakója nem tiltakozna a névmódosítás miatt. A kifogása csak az, hogy az okmányainak cseréje sok utánajárást igényelne és sok pénzbe kerülne. —

Ha nem lesz többletköltségünk, akkor vágjunk bele — mondja Pekárik János.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!