Közélet

2007.03.05. 08:40

Szűkös az iskola épülete?

Néha a folyosón tartják az órákat — mondják a szülők. A József Attila Általános Iskolában ebben a tanévben némi nehézséggel kell szembenézniük a diákoknak és pedagógusoknak. A probléma szeptemberre megoldódhat.

SZOLJON

Rövid séta a tornaórák előtt

A Május 1. úton lévő, 23 termes épületet szépen felújították, viszont annak igényekhez képest kicsi a tornaterme. A másik épületnek ezzel szemben nagyon szép, korszerű tornacsarnoka van, ám ott kevesebb — összesen tizenhét — a tantermek száma. Vajon hogy lehet ezt a problémát áthidalni? — Jelenleg átjárnak a diákok a tornaórákon a régi épület csarnokába — mondja az igazgatónő. — Próbáljuk úgy megoldani, hogy ne jelentsen problémát és ne vegyen el időt a gyereketől és a tanórákból. Ezért vagy az első, vagy az utolsó óra a testnevelés — teszi hozzá Szikszainé Angyal Mária. Ez a sportcsarnok egyébként olyan színvonalú, hogy városi sportrendezvényeket is számos alkalommal tartanak ott. Egyetlen probléma, hogy nem a jelenlegi iskolépület mellett áll.

— Egyátalán nem volt jó ötlet, hogy egy épületbe költöztették a két általános iskolát — mondja egy martfűi anyuka. — Előfordul, hogy az ebédlőben, olykor pedig a folyosón tartják meg a tanórákat. Ezt is figyelembe kellett volna venni, amikor arról döntöttek, hogy egy épületbe kerül minden általános iskolás kisdiák. Lehet, hogy nem gondolták át ezt eléggé? — teszi fel a kérdést a szülő. — Ez az első tanévünk a felújított, Május 1. úti épületben. Így valóban adódik még probléma a tanulócsoportok megfelelő elhelyezésében — mondta el Szikszainé Angyal Mária. — Ez a helyzet azonban a következő tanév kezdetéig valószínűleg megoldódik — teszi hozzá az intézmény igazgatónője.

Mindezt az oktatási intézmény fenntartójánál, az önkormányzatnál is megerősítették. — A gyerekek létszáma folyamatosan csökken a városban. Ebben a tanévben, júniusban több nyolcadik osztályos ballag el, mint amennyi elsős kezdi meg tanulmányait szeptemberben. Kevesebb lesz a létszám, így a gyerekek elférnek majd a tantermekben — mondja dr. Bakonyi Péter. A város polgármestere szerint a következő három-négy év alatt egyébként is közel felére csökken majd Martfűn a gyereklétszám. — Ez azt jelenti, hogy a környező, kisebb településekről továbbra is tudunk majd fogadni diákokat intézményünkben. A jövő alapja ugyanis az együttműködés. Kistérségi szinten kell megoldani az oktatási helyzet jelenlegi problémáit — hangsúlyozza a polgármester.

A mostani „szűkös” helyzet egyébként többek között a csoportbontások miatt is alakult ki, azokat a színvonalas oktatás érdekében alkalmaznak. — Egy-egy osztályban időnként külön csoportfoglalkozások vannak. Ez elsősorban a nyelvóráknál fordulhat elő — mondta el Sólyom Dezsőnél. Az önkormányzat oktatásért felelős munkatársa kiemelte, időnként korrepetálásoknál is a folyosón, ideiglenesen kialakított tanulósarokban kell helyet foglalniuk a diákoknak és tanároknak. Ott kell tanulniuk. — Az, hogy csoportbontásban folyik az oktatás, csak az ő érdekükben történik. Még akkor is, ha ebben a tanévben némi kellemetlenséggel jár ez. A jövő tanévben — pedagógusaink maximálisan pozitív hozzáállásával — a mostani helyzet megoldódi. Iskolánk hosszú távon színvonalas oktatást nyújt diákjainak, ahogyan eddig is — tette hozzá Sólyom Dezsőné.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!