Közélet

2009.05.18. 18:01

Joghurtnak látszó tusfürdőt is górcső alá vettek a fogyasztóvédők

Az idei év első négy hónapjában kevesebb bírságot szabott ki a fogyasztóvédelmi hatóság, mint 2008. hasonló időszakában. A vizsgálatok során a szakemberek látóterébe került például gyümölcs formájú gyertya és joghurtnak látszó kozmetikum is.

Rimóczi Ágnes

Ugye bosszantó, ha nem lehet eldönteni, hogy mennyibe kerül az általunk kiválasztott termék a boltban, vagy nem kapunk használati útmutatót a piacon vásárolt cd-lejátszóhoz. Ez bizony mind szabálytalan kereskedelmi magatartás, mert az áraknak jól láthatónak, egyértelműnek kell lennie, és minden műszaki termék esetében jár az útmutató is. Többek között ezek betartását is vizsgálták a fogyasztóvédelmi szakemberek az elmúlt négy hónapban, melynek eredményeit összehasonlították az elmúlt év hasonló időszakának tapasztalataival.

— Összességében javuló a tendencia — foglalta össze a vizsgálatok tapasztalait dr. Boieru Ildikó. A Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság megyei kirendeltségvezetője kiemelte, apró hiányosságok persze mindig adódnak, de a kereskedők manapság egyre inkább odafigyelnek az előírásokra.

— A jogsértések elsősorban figyelmetlenségből adódnak, a kereskedők nem tudatosan akarják megkárosítani a vásárlókat — emelte ki a kirendeltségvezető.
S hogy milyen területen vizsgálódtak a fogyasztóvédelmi szakemberek? Figyelték az árakat, azok jól láthatóságát, az egységárak feltüntetését. Emellett vizsgálták a húsvéti szezonális termékeket, ellenőrizték hogy kiszolgálják-e a fiatalkorúak szeszesitallal, illetve dohányáruval, valamint építésügyi termék-, és a feketegazdaság visszaszorítására vonatkozó ellenőrzést is végeztek.

— Szinte mindegyik területen csökkent a kifogásolás aránya a tavalyi évhez viszonyítva, ami mindenképpen pozitív. Legjelentősebb javulást a fiatalkorúak kiszolgálása terén tapasztaltunk: a tavalyi 76 százalékhoz képest idén 57 százalék volt a kifogásolási arány — hangsúlyozta dr. Boieru Ildikó.
A szakember hozzátette, idén új területen is ellenőriztek. Vizsgáltak úgynevezett másnak látszó tárgyakat és elekronikus kereskedelmi szolgáltatást is.

— Az előbbi területen van például gyömölcs formájú gyertya, amit egy gyerek akár meg is kóstolhat, vagy olyan kozmetikum, ami joghurtnak tűnik a csomagolás alapján. Ezeknél nagyon fontos, hogy egyértelmű és jól látható legyen az áru tájékoztatója — mondta a szakember.
Idén egyébként valamivel több terméket vizsgáltak meg a fogysztóvédők, mint 2008-ban.

— Ennek ellenére idén kevesebb büntetési határozatot hoztunk, mint tavaly. Több kötelezést állítottunk ki, vagyis a tavalyi 146 esettel szemben 184-szer köteleztük a kereskedőket, hogy a feltárt hibát hárítsák el, pótolják a hiányosságot. Ezzel ellentétben kevesebb bírságot szabtunk ki: tavaly 15, míg idén 12 millió forintot kell befizetniük a jogsértő kereskedőknek — tette hozzá dr. Boieru Ildikó kirendeltségvezető.

Utazásszervező cégek is górcső alatt voltak

Tizenegy hatóság részvételével zajlott le idén a húsvéti időszakhoz kapcsolódó ellenőrzés. A Kikelet II. elnevezésű szezonális akció keretében nem csak a húsvéti termékeket és szolgáltatásokat vizsgáltak a szakemberek.

— Ellenőriztünk taxiszolgáltatást, utazásszervező cégeket, vendéglátó-tevékenységet, autóbontókat és használtcikkek forgalmazását is. Hetvenegy ellenőrzésből harminckilenc esetben találtunk valamilyen hiányosságot. Bírságot huszonkilenc esetben szabtunk ki, mintegy egy millió háromszázezer forint értékben — mondta el dr. Boieru Ildikó.

— Ellenőriztünk taxiszolgáltatást, utazásszervező cégeket, vendéglátó-tevékenységet, autóbontókat és használtcikkek forgalmazását is. Hetvenegy ellenőrzésből harminckilenc esetben találtunk valamilyen hiányosságot. Bírságot huszonkilenc esetben szabtunk ki, mintegy egy millió háromszázezer forint értékben — mondta el dr. Boieru Ildikó. -->

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!