Egy koszos Lada műbőr ülésén húzta magára a lány a kiszemelt kosztümöt

— Én már akkor jártam a piacra, amikor még a papírgyár melletti kis betonplaccon volt – emlékszik vissza a szolnoki Kovács Lászlóné. — Akkoriban még nem voltak olcsó kínai áruházak és ruházati diszkontok. Akinek nem volt sok pénze, az kiment a piacra, és a lengyelektől — mert akkoriban tényleg lengyelek jöttek — be tudott szerezni sok mindent, és valóban potom pénzért. Volt ott új, újszerű és használt. A férfiak kedvükre válogathattak a szerszámok és gépalkatrészek között, mert az is volt szép számmal. Mi ott vettük az első kazettás magnónkat, akkor elég borsos áron, ezer forintért. Emlékszem, hogy egy ágyterítő nagyon megtetszett az akkori állami áruházak egyikében. De sajnos nem volt annyi pénzünk, hogy meg tudjuk venni. A férjem ekkor fogta magát, és kiment a szombati nagypiacra, és beállított egy szinte ugyanolyan terítővel. Nagyon boldog voltam, mert negyedannyiért meg tudta venni. A gyerekholmikról nem is beszélek, mert azokat is be lehetett szerezni, és az áruk nagyon jó volt.

Egy idő múlva azonban a piac kinőtte a papírgyári grundot, így felszámolták, és elköltöztették. Ennek ellenére még hónapokig fel lehetett fedezni a környéken egy-két eltévedt lengyel autót, aminek a leterített motorháztetőjén kínálták az eladók a portékájukat...
Az új hely, az Abonyi úti felüljárónál hamar népszerű lett, ismét nagy közönség látogatta csütörtökön, szombaton és vasárnap a vásárteret. Ilyenkor még buszjáratsűrítés is volt, ami a hasznosáru-piacra vitte az embereket.

Ezeken a piaci napokon jártak ki a „Lenyóra” Málnássy Gáborék is. A negyvenes éveit taposó férfi elmesélte, hogy régebben rendszeresen mentek a piacra, most viszont már nem éri meg oda a buszozás. Gábor véleménye szerint nagyon átalakult már az utóbbi időben a piac. Kezdetben maguk a lengyelek lettek egyre kevesebben, majd az árukínálat szűkült be. Illetve amikor a kínai üzletek megnyitottak, már nem volt értelme kimenni a placcra és ott szerencsétlenkedni a ruhapróbákkal, hiszen az árukészlet lassan ugyanaz lett. Így tisztább, rendezettebb környezetben lehetett megejteni a vásárlást egy-egy üzletben.

De mikor még fénykorát élte, és szinte meg sem lehetett moccanni, annyian voltak a hétvégenként, valóban megérte kimenni. Az egész családnak be tudott vásárolni az ember ruhákból, kiegészítőkből. Mert akkor tényleg jó árakat tudtak biztosítani, és bizony alkudozni is lehetett rendesen. Gábor elmesélte, hogy a kezdetben kétezer forintos melegítőszettet hétszázért tudta megvenni. Illetve amikor zoknit kellett vásárolnia, akkor rendszerint az ötdarabos csomagból nem kettőt, hanem hármat tudott hazavinni ugyanannyiért.
Egy-egy ilyen piaci bevásárlótúrával kemény ezreket lehetett spórolni. Persze nem lehet megfeledkezni magáról a hangulatról, illetve az élményekről sem.

— Élményként nekem mindig a ruhapróbák jutnak eszembe — kezdi mondandóját Kocsis Dávidné. — Akkor még gimnazista voltam, de soha nem felejtem el azt a napot. Kosztümöt akartunk venni, de a városi boltokban sehol nem találtunk megfelelőt. Ekkor az édesanyám azt mondta, hogy menjünk ki a lengyelre, mert ott biztos lesz. Persze szombaton mentünk, mert akkor voltak mindig a legtöbben. Már vagy egy órája kóboroltunk a sorok között, amikor az egyik autó mellett megláttam egy nagyon szép kosztümöt. Eldöntöttem, hogy nekem az kell. Az édesanyámnak is elnyerte a tetszését, így beleegyezett a ruhapróbába. Amint közelebb léptünk, az eladónő egyből lecsapott ránk, és már azon vettem észre magam, hogy a harmadik ruhát teszi a kezembe, állítva, az mennyire jól áll nekem. Én mondtam neki, hogy melyik tetszik. Egyből leakasztotta az egyiket, ideadta nekem, és már mondta is, hogy mennyibe kerül. Édesanyám mondta, próba nélkül nem kell. Erre az eladó már rá is vágta, hogy nem gond, mert van próbafülke. Odavezetett bennünket egy Ladához, aminek az ablakai elöl kartonnal, oldalt pedig pokrócokkal voltak letakarva. És tuszkolt be a hátsó ülésre, hogy próbáljam fel ott a ruhát. A tikkasztó melegben tapadt rajtam a ruha, amit a szűk helyen kínszenvedés volt magamra erőltetni, ezt még tetézte az is, hogy a műbőr hátsó ülés annyira csúszott, hogy beestem az ülés elé. Nagyon égő volt, mikor az eladónő próbált kiráncigálni onnan... De a próbálkozásaimat siker koronázta — tette hozzá nevetve a fiatalasszony.

Kézzel-lábbal ment az alku

Az igazi lengyel piac idejében nem volt könnyű az alkudozás, mivel a külföldi eladók nem nagyon értették, mit is akarunk. Jó magyar szokás szerint kézzel-lábbal, de sikerült megértetnie az embernek magát, és létrejött az üzlet. Persze a tapasztalt piacosok egy idő után elsajátítottak néhány fontos szót, illetve aki jobban konyított az oroszhoz, az is elég jól boldogult. Persze a nyelvészek közül legtöbben a keverék nyelvet beszélték, de így is jól megértették egymást, mert az üzlet így, vagy úgy de létrejött.