Tiszafüred

2017.08.16. 15:28

Dr. Harka Ákos az életét a kutatásra és a tanításra tette fel

Amikor az érdeklődő ellátogat egy múzeumba, általában történelmi, irodalmi és néprajzi tárlatokat látogathat, emellett rendszerint olyan kiadványokkal találkozik, melyek keveset vagy egyáltalán nem foglalkoznak a természeti környezettel, értékekkel.

Harka Ákos munkája hiánypótlónak számít a tiszafüredi honismeretben.

Fotó: Ujvári László

Ezen próbált javítani Tiszafüreden dr. Harka Ákos. A közelmúltban jelent meg Tiszafüredről természetkedvelőknek, halbarátoknak című könyve.

Kötetével egyaránt megszólítja az érdeklődő helyieket és a Tisza-tóhoz látogató turistákat is. A Kiss Pál Múzeum és a Tariczky Endre Helytörténeti Helyismereti Alapítvány gondozásában megjelent munkája Tisza­füred és a Tisza-tó természetrajzával, növény- és állatvilágával bővíti a rendelkezésünkre álló honismereti tudásanyagot, külön kitérve a hazánk második legnagyobb tavában fellelhető halfajokra.

– A környék nem rendelkezik ismert történelmi emlékekkel, irodalmi kegyhelyekkel, itt a természet bír igazán nagy vonzerővel.

– Ezért fontos, hogy az érdeklődők a történelmi ismeretek mellett olyan természettel foglalkozó kiadványhoz is hozzájuthassanak, mely Tiszafüred és környéke természeti jellemzőivel, értékeivel foglalkozik – fogalmazott a Magyar Haltani Társaság elnöke, dr. Harka Ákos.

– Régi írásaimból válogatva, újakat is beletéve született meg a kiadvány. Ötletemmel megkerestem a múzeumot, segítőkészen álltak hozzá, ezt követően támogatókat is könnyű volt a kezdeményezés mellé állítani. Magánszemélyek, vállalkozók és az önkormányzat is támogatta a könyv megszületését – árulta el a részleteket a nyugalmazott pedagógus.

Az ismeretterjesztő kiadvány három részre tagolódik. Elsőnek Tiszafüred természetrajzával ismerkedhet meg az olvasó, majd rövid hírek, korábbi írások és megfigyelések kalauzolják el a természet kincsei között. A könyv harmadik részében a Tisza-tóban előforduló, népszerű és érdekes halakat mutatja be.

– Kitérek olyan érdekességekre, mint például egy szájnyílás nélkül is tenyérnyi méretűre nőtt ezüstkárász, vagy mint a Tisza-tóban pár éve megjelent kaukázusi törpegéb – tette hozzá.

Nagy gondot fordított arra, hogy a könyv megfelelően illusztrált legyen.

– Nem vagyok fotós, de magam készítettem a képek túlnyomó részét is. Ha valakitől átvettem egyet-egyet, azt természetesen feltüntettem – jegyezte meg a szakember.

Harka Ákos munkája hiánypótlónak számít a tiszafüredi honismeretben.
Fotós: Ujvári László

Mint röviden fogalmazott: e kis könyvvel az volt a célja, hogy a Tiszafüredre látogatók elvihessenek magukkal emlékbe egy olyan kiadványt, mely bemutatja a környék természetrajzát és értékeit.

Dr. Harka Ákos elárulta, hogy Halhatározó horgászoknak és halbarátoknak címmel már nyomdában van egy újabb munkája, amely a halak könnyebb azonosítását teszi lehetővé.

A férfi elmondta ugyanis, hogy hobbija a haltani kutatás. Az ismert szakember 1963-tól évtizedeken át volt a Kossuth Lajos Gimnázium biológia–kémia szakos tanára. Összesen négy évtizeden át tanított, s nevelte diákok sokaságát a tudomány tiszteletére.

Szabadidejét nagyrészt a Kárpát-medence vizeinek kutatására fordította. Eredményeiről tudományos közlemények, szakcikkek és ismeretterjesztő írások sokaságát publikálta. A szakterület egyik alapművének számít 2004-ben megjelent munkája, mely kötet a Magyarország halfaunája címet viseli.

A többek között általa is alapított, 2005-ben megalakult Magyar Haltani Társaság 2016-ban már harmadik alkalommal választotta elnökévé.

Ujvári László

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!