Serfőző Simon betöltötte hetvenötödik évét, szülőfalujában sem feledték el

A költő hetvenötödik születésnapját ünnepelhette­ a napokban, a jeles­ alkalomról természetesen szülőfalujában is megemlékeztek egy nagyszabású irodalmi délutánon.

Az évfordulót a költő két neves pályatársával, az egykori Hetek költőcsoport rajta kívül még élő két tagjával, Ágh Istvánnal és Buda Ferenccel, a Nemzet Művésze címmel kitüntetett, Kossuth- és József Attila-díjas költőkkel ünnepelhette együtt.

Serfőző Simon a zagyvarékasi tanyavilágából indult el az irodalmi magaslatok meghódítására, volt gyári munkás, majd népművelő, rovatvezető, költő, író, szerkesztő, sőt könyvkiadó. Írt verset, prózát, színdarabot, a hatvanas években egy ideig a Szolnok Megyei Néplapnál is dolgozott.

Gyermekkora színtere máig meghatározó jelentőségű művészetében, falujától pedig a való életben sem szakadt el, mai napig rendszeresen visszajár.

Bár az egykori tanya mára az enyészet martalékává vált, a faluban vásárolt szülői ház ma is áll és hazavárja. Ahogy a ­rékasiak is. De a születésnapi rendezvényre még Mesterszállásról, Nagykátáról, sőt, még Székesfehérvárról is érkeztek tisztelői.

Hetvenöt év nem kis idő, az ember ilyenkor előszeretettel tekint vissza az elmúlt évekre.

– Én nem készítettem számvetést – vallotta meg a ­költő –, bár ez így nem teljesen igaz. Ha nem is erre az évfor­dulóra, de készült egy összegzés, verseimet gyűjtöttem össze egy kötetbe.

– Előbb-utóbb csak megjelenik, és akkor olvasóim is meggyőződhetnek ­róla, mire vittem, mire nem, érdemes-e a figyelmükre ez az életmű. Jó lett volna, ha bővebb lett volna, ha még jobb lett volna, de ennyi telt tőlem.

– Sok mindent meg kellett volna még írni, örökké van bennem egy ilyen hiány, bár azt hiszem, a lényeget megírtam, de sok fontos részlet elkerülte figyelmemet, amire csak később döbbentem rá.

– Ha a kezembe kerül egy régebbi szövegem, időnként van olyan érzésem, hogy ki lehetett volna még bővíteni, de ilyen alapon az ember állandóan csak javítgathatná a műveit.

– Serfőző Simon a népi írók, népi költők hagyományait folytatja. Nagyon mélyről érkezett, a tanyavilágból, erre a világra építve a teljes magyarságért érzett felelősséget bontja ki a verseiben – fejtette ki a rékasi irodalmi megemlékezésen is előadásában dr. Jánosi Zoltán József­ ­Attila-díjas irodalomtörténész.

– ­Megrázó az, ahogy az elnéptelenedő faluról, a falvak melletti tanyákról beszél. Pályájának második felében a teljes nemzetben kezdett gondolkodni, és folyamatosan figyelmeztet a magyarság feladataira, arra, hogy mit kell tenni megmaradásunkért.

„Úgy gondolom, ez a magyarságért vállalt felelősségtudat és ennek hirdetése a költő művészetének legnagyobb értéke”

– foglalta össze.

A költő jegyzetei, versvázlatai közben szépen gyarapodnak, a közeljövőben várható a kész művek nyomtatásban ­való megjelenése is.

– Az utóbbi években értek olyan új élmények, közösségi, közéleti benyomások, melyek egyébként is foglalkoztatják az embereket, engem pedig arra ösztönöznek, hogy megírjam őket.

– Úgy érzem, van még tennivalóm. Zagyvarékassal sem szakad meg a kapcsolatom, ugyanúgy hazajárok majd, mint eddig – foglalta össze terveit az ünnepelt költő.

Serfőző Simon

Született: 1942. október 24.

Foglalkozás: író, költő, a Felsőmagyarország Kiadó alapítója és vezetője, az Új Holnap munkatársa, Felesége: Anga Mária meseíró, költő

Díjai: Radnóti-díj (1979), József Attila-díj (1991), A Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztje (1994), Kölcsey-díj (1994), Balassi Bálint-emlékkard (2008), Kossuth-díj (2016).

A Magyar Művészeti Akadémia tagja.

Kovács Berta