BEINDULT A GOMBASZEZON

2017.10.03. 17:28

Van, aki megússza egy kis hascsikarással, más súlyos tünetekkel kerül kórházba

A hétvégén egy idős hölgy gombamérgezésben hunyt el Nagykanizsán, Szolnokon pedig egy gombaszedő feljelentéssel fenyegetett meg egy szakellenőrt, aki – miután fogyasztásra nem ajánlottnak nyilvánította – megsemmisítette az általa gyűjtött telepeseit. Beindult a gombaszezon!

Képünk illusztráció

Forrás: Shutterstock

Az elmúlt hét péntekre virradóra, egy fél nap leforgása alatt elhunyt egy idős nő Nagykanizsán, miután evett az általa szedett és megevett gombából.

A tragédia megelőzhető lett volna, ha szakértővel bevizsgáltatja a csütörtök hajnali erdei gyűjteményét.

Szolnokon viszont a napokban épp egy szakellenőr került bajba. Berta Mónika gombaszakértő meghurcoltatását ő maga, illetve főnöke, Dóra László, a szolnoki Ady Endre úti vásárcsarnokot működtető Szollak Kft. részlegvezetője mondta el honlapunknak:

– Egy amatőr gombász tért be a minap a belvárosi piac gombaszakértői állomására, hogy vizsgáljam meg a kosárnyi gombáját. Megtettem, s megállapítottam, hogy az általa behozott termény cafrangos galóca.

– Ez a faj nyersen mérgező, s csak megfelelő hőkezelés után ehető. A feltételesen fogyasztható minősítés azonban azzal jár, hogy az ellenőrzést követően kötelező megsemmisítenem a bevizsgált anyagot.

– A gombaszedő ezt nem engedte meg, távozni akart a gombáival, s bár őt nem akadályoztuk a közben a helyszínre érkező biztonsági szolgálat emberével, csupán a kosara tartalmát szerettük volna elkérni, ő ezt az eljárást úgy vette, hogy személyes szabadságában korlátoztuk.

– Végül elviharzott a gombáival együtt. Később egy levelet is eljuttatott hozzánk, miszerint fontolgatja a feljelentést – panaszkodott Mónika, aki csupán a munkáját végezte.

– A gombavizsgálat ingyenes, de nem kötelező – vette át a szót Dóra László.

– Fontos tudni, hogy ha valaki vizsgálatra hozza ide a gombáját, annak minősítéséről regisztrált, önálló bélyegzővel, országos listán bejegyzett gombaszakellenőr dönt. A vonatkozó szabályok alapján a döntés felelőssége az övé, amit a gombaszedő, de még az ellenőr főnöke sem bírálhat felül.

– Előírás, hogy a nem megfelelőnek minősített gombát a szakértő köteles azonnal megsemmisíteni. Nem adhatja vissza a gombaszedőnek! Az említett esetben szóbeli figyelmeztetésben részesítettem az ellenőrt, mert akárhogyis, de nem tartott vissza egy csomag, fogyasztásra nem ajánlott gombát.

Képünk illusztráció
Forrás: Shutterstock

– Szegény Móni­kát sajnálom, mert ő minden tőle telhetőt megtett a szabályokat betartva, és még neki lett baja a történtekből. Még jó, hogy meg nem verték – mesélte az eset részleteit a piac vezetője, aki hozzátette, szinte napi rendszerességgel keletkeznek viták.

– A szedőknek tudomásul kell venni, hogy ha már behozták a nem kötelező és díjmentes vizsgálatra a gombáikat, akkor ellenkezés és alku nélkül el kell fogadniuk a szakértő döntését.

– Meg kell érteni, hogy a hazánkban fellelhető mintegy 300 gombafaj között sok az átfedés. A kategóriák között, miszerint mérgező; ehető; fogyasztásra nem ajánlott (hőkezelve ehető); és védett, esetenként alig észlelhető az eltérés.

– Az ilyen, erősen véleményes esetekben, biztonsági szempontok miatt, a gombaszakellenőr a gombát elkobozni és megsemmisíteni köteles. Ugyancsak így kell tennie, ha a kosárnyi ehető gomba közé csupán egyetlen szem, apró mérgező gomba kerül, mivel az elszóródott spórája beszórhatja a többi gombát is.

– Gyakori a vita a fogyasztásra nem ajánlott gombák körül. Valaki ugyanis hosszabban hőkezelt gombapaprikást készít belőlük, valaki pedig csak egy „rövid tüzű” tojásrántottába vagdalja bele azokat.

– Az emberek gyomra is más és más: egyesek jobban tűrik, hascsikarással megússzák a kisebb mérgezést, mások súlyos panaszokkal kórházba kerülnek – foglalta össze a gombaszezonnal járó anomáliákat Berta Mónika és Dóra László.

A gomba nem játék!

A gombaszedő és a -szakértő között további vitára ad okot, ha a vizsgálatra hozott gombák töröttek, vagy több faj keveredett össze, netán idegen anyagokkal szennyezettek, esetleg valódi származási helyük nem meghatározható. A gomba nem játék! Aki bizonytalan gombája fogyaszthatósági minőségéről, az mindenféleképpen vizsgáltassa be a tulajdonában lévő gombát – ajánlják a szakellenőrök.

Mészáros Géza

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!