MEZŐTÚR

2017.11.11. 07:00

Kisfilmjével segített egy barátjának a fiatal vlogger, még díjazták is művét

Molnár Martin alig néhány hónapja foglalkozik filmezéssel, ám már az első próbálkozásai is rendkívül sikeresek. Alkotását a napokban vloggerversenyen díjazták.

– Mindig is szívesen néztem videókat a neten, s egy idő után megfordult a fejemben, hogy talán én is képes lennék hasonlókra – mesélte, amikor a kezdetekről faggattuk.

– Alig néhány hónapja, tavasszal kezdtem a videózást autodidakta módon, a legegyszerűbb vágóprogramokkal. Sosem tanultam, leginkább a magam kárán jöttem rá, mit és hogyan érdemes csinálni. A fotózás ugyan gyerekkorom óta érdekelt, az utóbbi időben azonban azzal sem foglalkoztam, így az operatőrködés merőben új volt számomra – vallotta be a fiatal tehetség.

Amint Molnár Martin elmondta, a nyár folyamán találkozott ezzel a pályázati lehetőséggel, s azonnal jött az ötlet, hogy egykori kézilabdás csapattársáról, Kovács Tamásról készíti anyagát.

– Én is tizenkét éven keresztül kézilabdáztam, s így kézenfekvő volt, hogy a Mezőtúr NB II.-es ificsapatának kapitányát mutassam be a pályázatomban, akinek nagy álma, hogy NB I.-es kézilabdázó lehessen – tudtuk meg tőle.

Martin megmutatta a kisfilmet, amivel elnyerte pályafutása első komoly elismerését
Fotós: Mészáros János

– Amikor megláttam a pályázati kiírást, rögtön arra gondoltam, hogy ezzel segíthetek Tominak, mert hiszek benne, hogy egy kis segítséggel ez az álom valóra válhat.

Martin azonban nem csak azzal segít a kézis fiúnak, hogy vlogjával szélesebb körben felhívta rá a figyelmet, hanem a díját is megosztotta vele.

„Óriási meglepetést okozott mindkettőnk számára, hogy ilyen sikeres volt a pályázatom”

– mondta.

– Mivel a legismertebb magyar vloggerek is indultak ezen a pályázaton, nem sok esélyt adtam magamnak előzetesen, bár a többi filmet látva úgy gondoltam, hogy az enyém is a jók között van.

Molnár Martin
Fotós: Mészáros János

– Végül a szakmai zsűri a második helyre sorolta a pályázatomat. A díjjal járó pénzjutalom egy részét Tamásnak adtam, mert ezzel is segíteni szerettem volna álmai megvalósulását.

Martin számára ez a sikeres pályázat természetesen még csak az első lépés, melyet remélhetőleg számos további követ. Úgy tűnik azonban, az útkeresés véget ért számára, rátalált arra az ösvényre, melyen tovább haladhat.

Sugárzik belőle a tisztelet

A Téra Tehetségek program támogatja a fiatal tehetségeket. Tóth Artin, dokumentumfilm-rendező, az alapítvány elnöke szerint a pályázat nem csak azt mutatta meg, hogy lehet értékes tartalmakat gyártani az internetes videókban is, hanem hogy a kortársak segítése akár országos mozgalommá is válhat.

– Martin teljes odaadással készítette ezt a vlogot, sugárzik a tisztelet alanya iránt, megindokolja tiszteletét, és fontos szempontokra hívja fel a figyelmet. Ritka, ha egy mai gyerek ennyire fel tud nézni, képes elismerni egy nála fiatalabb, tehetséges gyereket – értékelte Martin kisfilmjét Bodor Johanna, a Budapesti Operettszínház balettigazgatója, a zsűri tagja.

Íme, az ezüstérmes videó:

Szilvási Zsuzsa

Ezek is érdekelhetik