Zagyvarékas

2017.11.10. 19:47

Állatfarmot épít a veterán dobóbajnok: kapóra jön, hogy régen gazdálkodást tanult

Állatfarmot alakított ki a portáján a zagyvarékasi veterán atléta, dobóbajnok, Kurucz Gyula, így mostanában az egyébként már tetemes mennyiségű érmek és serlegek gyűjtögetése helyett az istállóinak lakóit gyarapítja. Nem áll tőle messze ez a tevékenység sem, hiszen középiskolásként még gazdálkodást tanult, ennek most, nyugdíjas éveiben nagy hasznát látja.

Az ólban két hízó röfög, az istállóban lakik két ló, egy birka, szemben velük két tehén szoptat két kis – hat-hét hetes körüli – magyar szürke bocit. A szürkék két idősebb, 6–7 hónapos fajtársa a nemrég elkészült, három oldalon zárt, karám jellegű épületen osztozik három felnőtt – holstein-fríz, magyar tarka és keverék – szarvasmarhával és három csacsival.

A szárnyasoknak elkerített részen 25 pulyka, 20 kacsa, 6 liba kapkodja a kiszórt takarmányt, a 15 japán tyúk mozgástere azonban nem korlátozódik a drótkerítés határain belülre, kedvükre szaladgálnak a portán, és a legkülönfélébb helyekre húzódnak be.

– Amióta elvégeztem a középiskolát, mindig tartottam állatot, csak nem ennyit – vezetett körbe „birodalmában” a jeles sportember.

A júniusi szenior atlétikai bajnokság óta, ahonnan ismét csak érmekkel tért haza, Kurucz Gyula életében háttérbe szorult az intenzív testmozgás. Ebbe belejátszott térdfájása is, mely igencsak hátráltatta volna a felkészülésben, így inkább saját portáján vette hasznát fizikai erejének. De, mint hangsúlyozta, nem mondott még le a sportról, csak mostanában mértékletesen edz.

Persze, az is edzésnek tekinthető, amit otthon művel. Három hét alatt saját kezűleg húzott fel egy új építményt az állatoknak, méghozzá máshonnan kiselejtezett vagy fölös, de még minden további nélkül használható alapanyagokból. A három oldalról zárt épület vázát 16 oszlop képezi, falai szendvicspanelből állnak, az eleje karámszerűen nyitott, hosszanti végein pedig ajtók vannak.

– Azt tervezem, hogy az elején a tetőt meghosszabbítom, az védene az esőtől is és kocsival, géppel is be lehetne állni alája – avatott be további terveibe, melynek e bővítés csak egy része. Alapanyagokat mindenesetre már szerzett. Akad tehát munka bőven a formálódó farmon.

Van hét kocsi is, elhúzzák a lovak, de az egyik szamár is gyakorlott. A másik kettős is megtanulja, és a tervek szerint kis kocsit fog húzni falunapon, rendezvényeken, a fiatal korosztály örömére.

A szürkemarha pedig még középiskolás korában tetszett meg nagyon Gyulának, most végre vannak sajátjai is. Az idősebb bocikat Lindának és Lilinek keresztelte – naná, hogy Linda a filmsorozat főszereplőjéről kapta nevét, mivel éppúgy szeret rúgni, mint a film karatés rendőrlánya. Hiába, ezek nem szelíd állatok.

Kurucz Gyula mindig is tartott állatokat, csak nem ennyit, mint manapság
Fotós: Kovács Berta

A még szopós kis szürke, Zeusz és Quasimodo ennél szelídebb… Bár Quasimodo hazahozatala Jánoshidáról eléggé kalandosra sikerült. A kis virgonc ugyanis még a szállítófolyosón kiugrott a kocsiból, és úgy elrohant, hogy még a visszapillantó tükröt is összetörte. Öten kergették egy órán át, mire sikerült elcsípni.

Egyébként még az idén szaporulatra is lehet számítani a farmon: decemberre várható egy kiscsikó és egy kis boci.

Elszoktak a természetes ízektől?

– Ma egy gazdálkodónak az a legnagyobb gondja, hogyan tudja a termékeit értékesíteni. Tíz-tizenöt embert egy átlagos gazda el tud látni hússal, zöldfélével, erre alapozva kellene kialakítani egy rendszert – vélekedett Kurucz Gyula.

– A városi rokonokat, ismerősöket potenciális vásárlóként kellene számba venni, és körükben kialakítani a vevőkört. Ez ma még nem igazán működik. A városiak ráadásul már el is szoktak a természetes ízektől.

– Itt is megesett már, hogy kilátogatott egy illetőhöz a városi rokonság, ő baromfit vágott nekik, és a végén nem ették meg, mert hiányolták azt az ízt, ami a nagy üzletekben kapható, tápon nevelt baromfira jellemző.

– Újra meg kell kedveltetni az emberekkel a falusi csirkét, és ezt már gyerekkorban el kellene kezdeni – hangsúlyozta. Ő abszolút biogazdálkodást folytat. Van másfél hektár földje is, most épp lucerna terem benne.

Kovács Berta

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!