JÁSZBERÉNY

2017.11.25. 09:30

Kétszáznegyvenöt fotó állít emléket a térség katonáinak

Csaknem három évtizede foglalkozik már Babucs Zoltán a térség katonáinak haditetteivel, sorsával, számos kötetben tárta már elénk kutatásai eredményeit.

Babucs Zoltán

Fotó: Banka Csaba

A szerző kiemelte, hogy ezen kívül is rengeteg kiadvány foglalkozott eddig a hadiesemények, az alakulatok mozgásának felderítésével. Ezekből az anyagokból azonban legtöbbször épp a főszereplők, a katonák hiányoznak.

A Jászmagyar Honvédek Albuma (1921–1945) című munka pedig épp a szolgálatot teljesítő bakáknak, tiszteknek állít emléket. Babucs Zoltán az elmúlt években több mint száz honvéddel tudott interjút készíteni, minek eredményeként nemcsak a hadiesemények pontosabb feltárására adott lehetőséget, hanem megannyi korabeli fotó is a birtokába került.

Az évtizedek során összegyűlt majd háromezer kép közül válogatta ki azt a kétszáznegyvenöt fotót, mely a gerincét adja az albumnak. Természetesen a fotókról megismerhető információkat is olvashatjuk a kötetben.

Immár hetvenöt éve annak, hogy a magyar alakulatokat a Donhoz vezényelték, illetve a szovjet áttörés hetvenötödik évfordulója jövőre lesz.

Babucs Zoltán
Fotós: Banka Csaba

– Talán az utolsó kerek évforduló ez, amikor még lehetnek közöttünk olyan katonák, akik megjárták a frontot, ez is hozzájárult ahhoz, hogy épp most született meg ez az összeállítás – mondta a szerző a kötet jászberényi bemutatóján, a városi könyvtárban.

Banka Csaba

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!