JÁSZFÉNYSZARU

2017.12.22. 14:45

Jászfényszaru, a rózsák városa az Év Települése lett 2017-ben

Újabb elismeréseket érdemelt ki Jászfényszaru a Magyar Turisztikai Ügynökség Virágos Magyarországért versenyében. A város azt követően, hogy 2016-ban elnyerte az Év Virágos Települése díjat, 2017-ben is részt vett a megmérettetésen.

Ezen pedig ez alkalommal is díjazták kiemelkedő teljesítményét. Nemrégiben vehették át az „Év Települése” díjat és a főkertészi díjat.

Bőti Szilvia, a fényszarui polgármesteri hivatal projektirodájának munkatársa elmondta, hogy a különdíjak odaítélésével is a város közterületeinek zöldítéséért végzett munkát ismerték el.

A program ezt követően is folytatódik, és nagy valószínűséggel 2018-ban is részt vesznek a pályázaton.

A helybéliek célja továbbra is az, hogy a rózsák városaként ismerjék Jászfényszarut országszerte.

Ennek megfelelően a közterületek zöldítése mellett lehetőséget biztosítanak az összefogásra is. Arra, hogy a lakosság is részt vegyen a különféle fásítási, cserjeültetési, illetve rózsatelepítési közösségi programokban.

Banka Csaba

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!