JÁSZBERÉNY

2018.01.04. 20:00

Nem a szilveszter az év legrosszabb időszaka a kutyaszökéseket illetően

A szilveszteri tűzijátékok miatt nem növekedett az otthonról elszabadult kutyák száma Jászberényben. Gondok azonban így is akadnak: a tapasztalat szerint kisvárosi környezetben nem az évbúcsúztató mulatságok idején szökik meg a legtöbb négylábú kedvenc.

Szilveszterkor került a telepre ez a barátságos rottweiler szuka, de regisztrálatlan csipje miatt még nem tudták értesíteni gazdáját – mondta Christian Buchenau

Fotó: Banka Csaba

– Ahogy az év minden napján, szilveszterkor is a nap huszonnégy órájában fogadtuk a jelzéseket a városban élőktől – mondta az ebrendészeti feladatokat el­látó Christian Buchenau.

– Szerencsére azonban nem volt több dolgunk az óévbúcsúzta­tás idején sem, mint az év bármely időszakában. Jellemzően inkább kevesebb a bejelentés, mint máskor.

2017 utolsó napján összesen három kutya került a berényi ebrendészeti telepre. Természetesen a szabályoknak megfelelően ellátták és elhelyezték a megszeppent jószágokat, várják gazdáik jelentkezését.

A szakember hozzátette, hogy tapasztalatuk szerint egy olyan kisvárosi, családi házas környezetben, mint Jászberény, alapvetően nem a szilveszter a kutyaszökések fő időszaka.

– Azt elfogadom, hogy a nagyobb városokban, ahol rengetegen laknak társasházakban, az év végén több kutyus szökik meg. Amikor ugyanis gazdáik sétálni viszik kedvencei­ket, a tűzijátékok miatt megrettenhetnek, és menedéket keresve elfutnak gazdáiktól.

– A pirotechnikai eszközök robbanásától félő kutyák reakciója, hogy a számukra biztonságot jelentő környezetben próbálnak elbújni. A menedék pedig elsősorban saját kutyaházuk vagy a gazdi nappalija lehet… – tette hozzá Christian Buchenau.

– Ha az év tizenkét hónapjában nem szökik el a kutya otthonról, a kertből, a saját kenneljéből, mert megfelelő módon tartják, és jó a kerítés, akkor nem a számukra legveszélyesebb időszakban futnak világgá.

Szilveszterkor került a telepre ez a barátságos rottweiler szuka, de regisztrálatlan csipje miatt még nem tudták értesíteni gazdáját – mondta Christian Buchenau
Fotós: Banka Csaba

– A kisvárosban tavasszal és ősszel, a szukák tüzelésének időszakában fordul elő legtöbbször, hogy az ebrendészeti szolgálatot hívják az emberek eltűnt kedvenceik miatt – tudtuk meg.

– Ilyenkor még a jól tartott kedvencek is megtesznek mindet azért, hogy utat találjanak fajtársaikhoz. Az ebszökések legtöbbje ezekben az időszakokban történik.

– Volt olyan nap, amikor húsz esethez is riasztottak bennünket – mondta Christian Buchenau –, de átlagosan öt-hat kutyaszökéssel nyugodtan számolhatunk azokban a hetekben.

Két hétig tartják a telepen a kutyákat

A városi ebrendészeti telepet a Jászberényi VV Zrt. működteti, a feladatellátásra az Animal Help Alapítvánnyal kötött szerződést. Jelenleg is több kutyus vár új gazdira.

A négylábúakat tizennégy napig tartják, utána az alapítvány segít a gazdakeresésben. A berényi telepen nemrégiben megtörtént a szennyvízcsatorna, illetve a gáz bekötése.

A szomszéd telken lebontottak egy balesetveszélyes házat, ennek helyén még ebben az évben új kennelek építését tervezik.

Banka Csaba

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!