Lemezkritika

2013.01.02. 13:36

Black Country Communion: Afterglow

A szupergroupnak is nevezhető csapat talán legerősebb lemeze készült el, még erőteljesebb hard rock hangzással.

Baranyi György

Még csak három éve létezik a Black Country Communion szupergroup, de ez alatt az idő alatt már három stúdióalbumot adtak ki (a legutóbbit éppen 2012 novemberében), és egy koncert DVD-vel is megörvendeztették rajongőikat. Tehát nyugodtan elmondható, hogy a csapat igazán nem ül a babérjain. Az együttes – melynek tagja Glenn Hughes basszusgitáros-énekes, Joe Bonamassa gitáros, Jason Bonham dobos és Derek Sherinian billentyűs – legújabb stúdiólemeze, az Afterglow az előbbieknél is ha lehet még inkább keményebb lett, s tovább viszi a már tőlük megszokott hard rock, blues rock stílust.

A kiváló zenészek tehát most is nagyot alkottak. Az Afterglow dalainak többségét az énekes-basszusgitáros Glenn Hughes jegyzi, aki eredetileg azt a célt tűzte ki maga és a csapat elé, hogy legyen a számokban több akusztikus rész és még több dráma. Nos, ennek a kettőségnek meg is felel az album. Elég csak rögtön a  lemeznyitó Big Train tételt említeni, amely a keményebb ritmusokból vált át  egy lágyabb, akusztikus részre, hogy aztán újra visszatérjenek a rockos megoldások. Ebben a felvételben egyébként érdemes megfigyelni a zseniális ritmusváltásokat is! A CD dalainak többsége egyébként leginkább a hard rock jegyeket hordozza, s nem véletlenül a Deep Purple egykori hangzásvilágát is visszadja, persze nem direkt egyenesben, hanem áttételesen. Ez persze nem véletlen, mint írtam, hiszen Glenn Hughes annak idején a Deep Purple sorait is erősítette. A Led Zeppelin-hatás most kevésbé figyelhető meg (bár Jason Bonham jól hozza néhai édesapja, John Bonham, a Led Zeppelin volt dobosa ütéseit, játékát is), s én a blues rock hatásból is kevesebbet tudok most megemlíteni. Lehet, hogy ez annak is betudható, hogy Joe Bonamassa gitáros kevésbé folyt (vagy fogalmazzunk így: tudott belefolyni, beleszólni) a számok megkomponálásába. Nem véletlen, hogy önálló szólóénekű dalt most nem kapott az amúgy remek gitáros és jó hangú énekes, egyedül a Cry Freedom című számban jut éneklehetőséghez Glenn Hughes mellett, itt ő énekeli a refrént (egyben ez a szám az egyik legfülbemászóbb a CD-n). Az énektámákat tehát Hughes viszi, s most is elképesztő az az erő, az az érzékiség, ahogy hatvanon túl is bánik a hangjával. Viszont ami mindenképpen még külön említésre méltó, az a Dream Theatre-ből megismert Derek Sherinian billentyűsjátéka, mely ezen a lemezen kap leginkább teret. S a billentyűsök között is ott van az a Hammond-orgonahang, ami oly tökéletessé tudja tenni a hard rock számokat. Jót tesz a daloknak, hogy a billentyűsök jobban „előmerészkednek” a háttérből, és Derek szólóit is élvezhetjük.

A lemez speciális kiadványa a CD mellett tartalmaz egy bónusz DVD-t is. Ezen egy 45 perces dokumentumfilmet nézhetünk meg az Afterglow stúdiómunkálatairól, illetve felkerült rá három videoklip is (Afterglow, This Is Your Time, Confessor, Midnight Sun).

Nagyszerű albumot alkotott a Black Country Communion. Jó lenne, ha folytatása is lenne mindennek, azonban most éppen arról szólnak a dolgok, hogy Joe Bonamassa egy kissé megsértődött Glenn Hughes-ra, ez pedig veszélyezteti a csapat egységét, s egyben a BCC jövőjét is. Kár lenne pedig ezért a csapatért, amely már három kiváló stúdióalbumot készített. Reméljük, csak átmeneti nehézségekről van szó, s hamarosan minden rendeződik...

(Black Country Communion: Afterglow. Kiadó: Mascot Records)

Számlista:
1. Big Train
2. This Is Your Time
3. Midnight Sun
4. Confessor
5. Cry Freedom
6. Afterglow
7. Dandelion
8. The Circle
9. Common Man
10. The Giver
11. Crawl

Kapcsolódó cikkek:

Black Country Communion: Live Over Europe

Black Country Communion: Black Country Communion 2.

Black Country Communion: Black Country

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!