Férfi kézilabda Eb

2024.01.26. 16:56

Történelmi magyar siker, megszerezte az ötödik helyet az Eb-n a válogatott

Eb-történelmet írt Kölnben kézilabda-válogatottunk, amely hatalmas csatában 23-22-re győzte le Szlovéniát – írja a Mandiner.

MW

Imre Bence a férfi kézilabda olimpiai kvalifikációs Európa-bajnokság ötödik helyéért játszott Magyarország - Szlovénia mérkőzésen Kölnben

Forrás: MTI

Fotó: Czeglédi Zsolt

Az már a németországi Eb játszott utolsó mérkőzésünk előtt biztossá vált, hogy a nemzeti csapat a hatodik hellyel beállítja az 1998-as gárda eredményét, az ötödikkel pedig felül is múlhatja minden idők eddigi legjobb Eb-teljesítményét, emlékeztet a Mandiner.

Ennek ellenére a szlovénok kezdték jobban a találkozót, néhány perc után már 5–2-re vezettek, a mieink azonban gyorsan összekapták magukat, egyenlítettek, és ahogy egyre jobban összeállt a védekezésünk, úgy vettük át a vezetést a 13. percben.

A többgólos előny azonban sehogy nem akart összejönni, a kimaradt ziccerek és hétméteresek, illetve a kapufák sem segítettek Chema Rodríguez együttesének, a félidő végén pedig egy hosszabb gólcsend miatt a szlovénok visszavették az előnyt.

A szünet után nem sokkal bemondta az unalmast a kölni Lanxess Arena kivetítője, így a közjáték alatt újabb pihenőt kaptak a játékosok. A hétmétereseinket továbbra sem tudtuk belőni, a hat megítélt büntetőből mindössze egyszer találtunk be Ferlinnek. 

Egészen a hajráig fej fej mellett haladtunk a szlovénokkal, a 48. percben pedig újra nálunk volt az előny! 

A végletekig kiélezett volt a hajrá, érződött a fáradtság mindkét oldalon, azt a minimális pluszt, ami a győzelemhez kellett, viszont ki tudták még préselni magukból a mieink. Bartucz fontos védésekkel, Bóka pedig két értékesített hetessel járult hozzá a fordításhoz.

A gyõztes magyar csapat tagjai ünnepelnek a férfi kézilabda olimpiai kvalifikációs Európa-bajnokság ötödik helyéért játszott Magyarország - Szlovénia mérkőzés után a kölni Lanxess Arénában 2024. január 26-án
Fotó: Czeglédi Zsolt / Forrás: MTI

A végeredmény: Magyarország–Szlovénia 23-22, ezzel a válogatott az Eb ötödik helyén végzett.

A válogatott következő nagy feladata a márciusi olimpiai selejtezőtorna lesz, ahol a nemzeti csapat kivívhatja a párizsi kvótát, és 2012 után ismét résztvevője lehet az ötkarikás játékoknak! Az ellenfelek és a helyszín az Eb után válik véglegessé.

Mindkét csapat nagyon akarta a győzelmet és mindkét csapat nyerhetett volna. Az utolsó percek döntöttek, amikor a szerencse is mellettünk volt

– nyilatkozta a meccs utáni sajtótájékoztatón José María Rodríguez Vaquero szövetségi kapitány.

RODRÍGUEZ, Chema
José María „Chema” Rodríguez Vaquero, a magyar válogatott szövetségi kapitánya
Fotó: Czeglédi Zsolt / Forrás: MTI

Hozzátette, nagyon nehéz meccs volt, és bár a játékosok már nagyon fáradtak, elképesztő munkát végeztek a pályán ma is, ahogyan az egész tornán. Rávilágított, hogy nyolc mérkőzés sok, hiszen minden másnap kőkemény találkozókat kell játszaniuk a csapatoknak, de a magyarok mindig igyekeztek a legjobbjukat nyújtani.

A játékosaim elképesztők, megérdemlik a sikert. Nagyon boldog vagyok a történelmi eredmény miatt, egész Magyarország büszke lehet a srácokra

– szögezte le a spanyol edző.

Eredmény, az 5. helyért

Magyarország-Szlovénia 23-22 (12-13)
Köln, v.: Schulze, Tönnies (németek)
Lövések/gólok: 40/23, illetve 38/22
Gólok hétméteresből: 8/3, illetve 2/2
Kiállítások: 8, illetve 4 perc
Magyarország: Bartucz - Bóka 4, Szita, Bánhidi 5, Sipos, Ilic 3, Lékai 5, cserék: Imre 2, Ancsin, Ligetvári, Fazekas 2, Bodó 1, Rosta 1, Andó


 

 

 

 

 

Szijjártó Péter és Kocsis Máté is közösségi oldalán osztott meg bejegyzést a történelmi siker kapcsán:

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában