megállapodás

2021.02.02. 13:02

Öt prefektusa és tizenegy alprefektusa lesz az RMDSZ-nek

Romániában a prefektusok és az alprefektusok a kormány helyi megbízottjai, legfőbb feladatuk, hogy felügyeljék az önkormányzatok munkájának törvényességét.

Öt prefektusa (kormánymegbízottja), illetve a korábban kialkudott tíz helyett tizenegy alprefektusa lesz a Romániai Magyar Demokrata Szövetségnek (RMDSZ), miután erről a koalíciós pártok megállapodtak – adta hírül kedden a Maszol.ro hírportál.

Hegedüs Csilla, az RMDSZ szóvivője a portálnak elmondta, hogy a korábbi egyezségnek megfelelően öt romániai megyében lesz prefektusa az RMDSZ-nek. Az éjszaka lezajlott koalíciós tárgyalásokon az volt a tét, hogy a három koalíciós partner, a Nemzeti Liberális Párt (PNL), a Mentsétek meg Romániát Szövetségből (USR) és a Szabadság Egység és Szolidaritás Pártjából (PLUS) összeolvadt USR-PLUS, valamint az RMDSZ mely megyékben töltheti be a kormánymegbízotti tisztségeket.

A mostani megállapodás értelmében az RMDSZ-nek Arad, Szatmár, Szilágy, Kolozs és Kovászna megyében lesz prefektusa, ezek mellett Szeben megye kivételével az összes többi erdélyi megyében, illetve Bukarestben és Krassó-Szörény megyében is lesz alprefektusa. Ez azt jelenti, hogy a korábbi egyezséghez képest az RMDSZ eggyel több, tizenegy alprefektusi tisztségre jelölhet személyeket.

Romániában a prefektusok és az alprefektusok a kormány helyi megbízottjai, legfőbb feladatuk, hogy felügyeljék az önkormányzatok munkájának törvényességét. Megtámadhatnak a közigazgatási bíróságon önkormányzati határozatokat. A székelyföldi megyékben az elmúlt években folyamatosan konfliktus alakult ki a román kormánymegbízottak és a magyar többségű önkormányzatok között nemzeti jelképhasználati kérdésekben.

A román kormány a múlt héten hivatalosan is politikai tisztséggé alakította a prefektusi funkciót, amelyet Románia európai uniós csatlakozása előtt tettek elvileg politikailag semlegessé, de a pártok ezt nem tartották be, és hallgatólagosan továbbra is politikai alapon nevezték ki a kormánymegbízottakat.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!