szerencsés baleset

2021.10.19. 22:51

Kigyulladt egy magánrepülőgép felszállás közben egy houstoni repülőtéren, az utasok megmenekültek

Az FAA vizsgálatot indított az ügyben.

Kigyulladt egy magánrepülőgép felszállás közben kedden egy houstoni kisrepülőtéren, a fedélzeten lévő tizennyolc utas és három fős személyzet kisebb sérülésekkel megmenekült – közölte az amerikai Szövetségi Légiközlekedési Hatóság (FAA).

A McDonnell Douglas MD-87 típusú repülőgép helyi idő szerint reggel tíz órakor startolt a Houston Executive Airport területéről, de áthajtott egy kerítésen és lángba borult. A fedélzeten lévők időben el tudták hagyni a gépet.

Troy Guidry, Waller megyei seriff szerint mindössze két embert kellett – nem életveszélyes – sérülésekkel kórházba szállítani.

A gép utasai eredetileg Bostonba tartottak a Houston Astros és a Red Sox baseball-csapatok mérkőzésére. A szurkolók legfiatalabb tagja tíz éves volt.

A helyi sajtóban megjelent felvételeken a repülőgép teljesen kiégett roncsát lehetett látni, amely felett sűrű fekete füst kígyózott. A gépből csak a farokrész maradt épségben.

Az FAA vizsgálatot indított az ügyben.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!