Növekvő kockázat

2023.11.04. 07:30

Ki akarják használni a migrációt a fenyegetőző terrorszervezetek

A Magyar Nemzet cikke szerint az embercsempészbandák nem csak egyre szervezettebbek és erőszakosabbak, de részben máris közel-keleti befolyás alá kerültek.

MW

Német rendőrök helikopterhez kísérik a hét őrizetbe vett, feltételezett iszlamista terrorista egyikét Karlsruhéban 2023. július 6-án

Forrás: MTI/EPA

Fotó: Ronald Wittek

Néhányan azt gondolhatják, hogy a Közel-Kelet konfliktusai, a terrorizmus tőlünk távoli jelenségek. A helyzet azonban az, hogy az onnan kiinduló migráció ezeket a problémákat Európa területére hozza. A Nemzetbiztonsági Bizottság számára készített titkosszolgálati jelentés szerint három közismert terrorszervezet is felbukkanhat a rajtunk keresztül vezető migrációs útvonalon, ráadásul fenyegető nyilatkozatokat is tettek – írja a Magyar Nemzet.

Az Izraelben nemrég véres terrorcselekmények sorozatát elkövető Hamász vezetője néhány héttel ezelőtt, 2023. október 10-én újabb terrorcselekmények elkövetésére szólította fel híveiket. „A szerb–magyar határtérségben tapasztalható illegális migráció nemzetbiztonsági vetületei” című dokumentum főbb megállapításai között nem kizárólag a Hamász nevű terrorszervezet tűnik fel. A dokumentum megjegyzi, hogy a palesztin felhíváshoz az ISIS és az Al-Kaida, két, szintén régóta jól ismert terrorista csoport is csatlakozott.

Bár hazánkban – több más európai uniós tagállammal szemben – nem él jelentős számú arab diaszpóra, ugyanakkor migrációs tranzitútvonalon fekszünk.

A Nemzeti Információs Központ ezért is állapítja meg, hogy

belbiztonsági tekintetben – az Izrael és a Hamász közötti háború hatásaként – fokozott kockázatot jelent a migrációs nyomással arányosan megnőtt terrorkockázat. Az illegális migráció útvonalait – beleértve a Magyarországon áthaladó nyugat-balkánit – terrorista hálózatok használhatják fel.

A magyarországi szolgálatoknál olyan információk is keletkeztek,

miszerint van olyan közel-keleti terrorszervezet, amelynek vezetése részéről már felmerült az igény teljes embercsempész-hálózatok megszerzésére, azaz megvásárlására. Így vonnák aztán ellenőrzésük alá az embercsempészetet a déli határainkon.

A teljes cikkért kattintson.

Koszovói albánok fegyverezhetik fel a migránsokat

Egy hete tart a kompromisszumot nem ismerő szerb rendőrségi fellépés a szerb–magyar határ mentén. Az akcióba azután kezdtek bele a szerb fegyveresek, hogy ismét lövöldözés tört ki a migránsok és az őket az Európai Unióba segítő, illegális módszereket alkalmazó embercsempészek között – írja a Magyar Nemzet.

A szerb rendőrség közleménye szerint az illegális migráció visszaszorítását célzó, hétnapos kiterjedt akció során a belügyminisztérium tagjai mintegy 3400, a határ menti területeken bujkáló illegális migránst akadályoztak meg abban, hogy az Európai Unió országaiba jussanak a különböző csempészcsatornákon keresztül.

A rendőrségi jelentés szerint a csempészek felderítését is megcélzó akcióban két koszovói albánt tartóztattak le, akik a gyanú szerint fegyverekkel láttak el a migránsokat.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában