Nyolcmilliárd forint

2024.05.23. 09:41

Magyar pártjának alapítója is benne volt az 1200 embert megkárosító piramisjátékban

Deák Boldizsár, a Tisza Párt alapítója személyesen vagy feleségét maga elé tolva éveken át részt vett az 1200 embert megkárosító, összesen 8 milliárdos piramisjátékban. A Metropolnál jelentkezett több károsult, akik bírósági dokumentumokkal, nyomozati vallomásokkal alátámasztva állítják mindezt.

MW

Magyar Péter jogász, Tisza párt alelnöke

Forrás: Hajdú-Bihari Napló

Fotó: Molnár Péter

Deák szerepe az volt, hogy hamis ingatlan jelzálogot biztosítson a kicsalt pénzek „fedezeteként”. Így csalták lépre, tévesztették meg az áldozatokat. Szándékosan kamuszerződéseket kötöttek velük, volt, hogy „elírták” a helyrajzi számot, de hamis aláírások is szerepelnek a bűnlajstromon. A károsultak szerint a Tisza Párt alapítója előre tudta, hogy ezek a fedezeti szerződések semmit sem érnek, hiszen egy törvénytelen ügylethez kapcsolódnak.

A csalók, hogy ily módon is megtévesszék áldozataikat, Budapest egyik legfontosabb pénzügyi irodaházában, a Bankcenterben béreltek irodát, itt fogadták áldozataikat, itt tartottak „beetető” előadásokat. A Metropolnál jelentkező tanúk egybehangzóan állítják, hogy ezeken gyakran részt vett a Tisza Párt alapítója, Deák Boldizsár. Az általa felkínált ingatlanokból egy listát is összeállítottak, innen választhattak „fedezetet” a becsapott emberek.

A Metropolt felkereső károsultak több ezer oldalnyi nyomozati vallomást, bírósági ítéletek tucatjait bocsátották a lap rendelkezésére, amiből pontosan kirajzolódik a Tisza párti politikus beetető módszere, a bűnszervezet működése.

 

Deák Boldizsár a saját és rokonai nevén lévő ingatlanokkal szállt be a csalássorozatba

A Metropolhoz eljuttatott bírósági dokumentumok alapján a Tisza Párt alapítója már egyetlenegy ingatlanon havi több millió forintot keresett.

Deák Boldizsár sok milliót keresett a piramisjátékkal 

A bűnbanda vezetői arra használták a Deák által felajánlott ingatlanokat, hogy azokra jelzálogjogot jegyeztessenek be a „befektetők” javára, „biztosítékként”. Így győzték meg őket, hogy a befektetésük biztonságban van, aggodalomra semmi ok. 

A Tisza párti politikus ezekért a szerződésekért ingatlanonként és havonta 2-2,5 millió forintot kapott. Vagyis a Tisza Párt alapítója alapvető szerepet játszott a megtévesztő hadműveletben.

Az áldozatok elmondása szerint a piramisjáték 11 év fegyházra ítélt főszervezője, a bandavezér mindvégig összejátszott Deák Boldizsárral. Együtt csapták be, fosztották ki az áldozatokat. Magyar Péter alelnöke volt a „nyugtatóember”, aki hamis biztonságérzetet adott. 

A Metropol teljes cikke ITT olvasható el.

Így omlott össze a milliárdos piramisjáték

„Kérlek szépen intézd az ügyvédemmel, mert ku…a rég várom, hogy a hitelem rendbe legyen! Válaszolj, kérlek! Őrjöngve hívnak, hogy nem tartjuk a szavunkat” – ezt a kétségbeesett üzenetet kapta egy érintettől annak a milliárdos csalássorozatnak az ötletgazdája, akinek a vezényletével egy egész országot lefedő piramisjáték-hálózatot hoztak létre. Mindez megtalálható annak a büntetőügynek az irataiban, amelynek Magyar Péter bizalmasa, barátnőjének élettársa is a vádlottja volt. S. Máriát jogerősen el is ítélték, több évet töltött börtönben.

Az ominózus üzenetváltás egy hónappal a tizenegy évre ítélt bandavezér, F. Attila őrizetbe vétele előtt történt, amikor már látszott, összeomlóban van a jól felépített és évekig tartó, milliárdokat hozó rendszer – adta hírül a Magyar Nemzet.

A lehallgatott beszélgetésekből és leírt üzenetekből az is kivehető, hogy ebben az időszakban már nemcsak a becsapott ügyfelek, hanem a bűnszervezet tagjai is pánikoltak.

A teljes cikket ITT olvashatja el. 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában