2008.04.09. 13:45
Egy lépéssel közelebb az olimpiai kvótaszerzéshez a Simon-Vinkó duó
Hosszú ideje nem olvashattak a szolnoki evezésről, de ez nem azért történt mert nem volt semmi jelentős esemény, hanem mert az időjárás nyújtotta kiváló lehetőséget próbáltuk kihasználni ami ennek a szabadtéri sportnak kedvezett.
Edzőtáborból edzőtáborba ment a csapat melynek nem is maradt el az eredménye. A hétvégi hosszútávú verseny volt az idénynyitó verseny, ahol a 10 vesenyszámból 3 aranyat és 1 ezüst, és 2 bronzérmet sikerült a Sportiskolás és a Tisza Evezős Egylet versenyzőinek megszerezniük. Ez a verseny 6 km–es távon üldözéses módszerrel történik ahol az ifjúsági és a felnőtt versenyzők kisegységben, tehát egypárban és kormányos nélküli egységben indulhattak, míg a serdülők négypárevezősben. A versenyen indultak létszáma a 70-es 80-as évekre emlékeztetett, mert akkor voltak ötven fölötti nevezések, míg az elmúlt időkbe 25-30 fő indult érkeztek számonként.
A szolnokiak számára igen értékesek ezek a győzelmek, mert ez már a válogatási szisztémába beszámít a felnőtt és az ifjúsági versenyzőknél is.. Így a felnőtt magyar bajnok Simon Béla - Vinkó Gáspár csapat fölényesen megnyerte a kormányos nélküli kettesek küzdelmét: Simonék ezzel teljesítménnyel meggyőzték a szakvezetést, hogy a kvótaszerzésért még mindig a legesélyesebb csapat. Míg a tavaly ifjúsági egypárevezősünk Juhász Adrián 2. helyet szerzett felnőtt egypárban. Itt igazán a Vallyon-Novák páros nyújtotta a legnagyobb teljesítményt mivel Ők még serdülők és mégis maguk mögé kényszeríttették az ifjúsági versenyzőket.
Eredmények:
Férfi felnőtt kormányosnélküli kettes
Simon Béla- Vinkó Gáspár I. hely 21:19,1
Férfi felnőtt egypárevezős
Juhász Adrián II. hely 22:38,7
Női ifjúsági kormányosnélküli kettes
Tóth Evelin-Abid Syham I. hely 25:44,7
Férfi ifjúsági könnyüsúlyú kormányosnélküli kettes
Vallyon Bence-Novák Edvin I. hely 22:50,3
Férfi ifjúsági könnyüsúlyú kormányosnélküli kettes
Nagy Árpád József-Gregor Zsolt III. hely 24:29,0
Férfi ifjúsági kormányosnélküli kettes
Palóczai Ádám-Szabó Tamás Dénes III. hely 23:52,6
