Sport

2008.08.06. 14:10

Beindult a szolnoki Olaj kosárgépezete

Kosárcsapataink közül a hölgyeknek már véget ért a nyári szabadság. A fiúk, vagyis az Olaj jövő hétfőn kezdi meg a felkészülést az elkövetkező szezonra.

Varga Csaba

A Szolnoki NKK lányai tehát már a héten munkába álltak, és elkezdték gyűjteni az erőt az október 1-jei bajnoki nyitányra.  Mint, ahogy az Mészáros Zoltán vezetőedző mondanivalójából is kiderül játékosai nem fognak unatkozni a felkészülés során. — A Tiszaligetben vertük fel a főhadiszállásunkat, hiszen itt közel egy helyen minden létesítmény meglelhető — kezdte. — A heti 9-10 tréning programjában délelőttönként úszás, futás és erősítés szerepel, míg délutánonként a körcsarnokban labdás foglalkozásokat fogunk tartani. Szeptembertől már sorozatban játsszuk az edzőmeccseket.  A tervek szerint egy tornára utazunk el, méghozzá Zalaegerszegre a Göcsej-Kupa küzdelmeire, szeptember utolsó hét végéjén.

— Az tudnivaló, hogy sokan távoztak klubtól, hogyan alakul a játékos keretük?
— Az irányító poszton Sonyák Zita mellé szerződtettük a rutinos, több csapatban is megfordult Darida Csillát, aki szülés után tér vissza a kosárpályára. A bedobó poszton,  és ha kell irányítóként is számítunk Djelmis Angélára. A másik dobó hátvédünk, a szerb Marija Boskovics lesz a következő évadban is. A bedobó posztra két kosarast igazoltunk, az egyik Szabó Viktória Szombathelyről érkezett. A másik Rubold Eszter a Csata DSE nevelése volt, egykoron szerepelt a korosztályos válogatottakban is, az elmúlt évadban azonban végig sérüléssel bajlódott. 
A hármas-négyes poszton továbbra is számíthatunk egyik kulcsemberünkre, Hegedűs Ritára és a saját nevelésű Zele Dorinára. Melléjük  Kalmár Nagy Rita (Cegléd) és Halmai  Kató (BEAC) érkezett. Nyilván nagyon kellene még egy ötös center, de mindez pénz kérdése is, ugyanúgy mint a további légiósok szerződtetése. Én azt gondolom, hogy ezzel az állománnyal az 5—8. hely valamelyikéért küzdhetünk az  elkövetkező évadban — mondta szakember.

A hölgyekkel ellentétben a férfi bajnokság csak október 22-én kezdődik. A tavalyi bajnokságban elődöntős Szolnoki Olaj KK csapata hétfőn veszi fel a munkát. Mindez nem sietség, de azt is tudni kell, hogy az első csapat keretéből a fiatalabb játékosok szerepelnek majd az NB I/B-s Főiskola Olaj KK színeiben. Az utóbbiak pontvadászata szeptember közepén rajtol. A felnőttek vezetőedzője továbbra is Pór Péter lesz. Az NB I/B-s gárdának Horváth Imre, míg az U20-soknak  Tasnádi Zoltán lesz a mestere.
Pór Péter elmondta, hogy e héten már orvosi vizsgálaton vesznek részt a játékosok, hétfőtől pedig kezdődik az érdemi munka. 

— Az első időszakban ki sem lépünk a Tiszaligetből, ahol leginkább a stadionban lévő atlétikai pályát, a körcsarnokot és annak konditermét fogjuk használni. A délelőtti időszakban futunk és kondizunk majd leginkább. Délutánonként a csarnokban mindent labdával fogunk elvégezni. A magyar játékosokkal kezdjük el a munkát, a tervek szerint hamarosan külföldi játékosaink is be fognak kapcsolódni a felkészülésbe. Sőt lehet, hogy majd egy újabb idegenlégiós is érkezik sorainkba. Elsősorban mezőny posztra keresünk játékost — mondta a szakember.
A tervek szerint a bajnoki rajtig edzőmeccseken, valamint felkészülési tornákon Debrecenben, Kecskeméten és természetesen a tiszaligeti arénában is láthatja majd az Olaj-tábor a csapatot.

Közeleg a magyar—olasz
Gőzerővel készül a magyar férfi kosárlabda-válogatott a közelgő Eb-selejtezőkre. A mieink augusztus 20-án  
Szófiában a bolgárok ellen rajtolnak. Rá három napra Szolnokon, a Tiszaligeti Sportcsarnokban 18 órakor az olasz csapatot fogadják Mészáros Lajos és Horváth Imre tanítványai. A csoport további tagja a szerb és a finn válogatott.    

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!