Sport

2008.08.26. 07:45

Harcosan és olykor jól játszott válogatottunk az olaszok ellen

Szombaton este Szolnokon a magyar férfi kosárlabda-válogatott 68-64-re legyőzte az olasz válogatottat. A kontinens élmezőnyéhez tartozó olasz gárda elleni siker mindenképp a bravúr kategóriájába sorolható. Még úgy is, hogy a vendégek három, NBA-t is megjárt sztárjuk — Bragnani, Belinelli és Gallinari — nélkül érkeztek a Tiszaligetbe.

Varga Csaba

Tegyük hozzá, hogy a Mészáros Lajos—Horváth Imre edzőpáros is el tudott volna képzelni erősebb összetételű magyar csapatot, gondoljunk a csak a két center, Gulyás Róbert és Lóránt Péter hiányára. Lehet, hogy ennél a mostani keretnél lehetett volna jobb összetételűt vagy szerkezetűt is pályára küldeni, ám jobban harcolót aligha.

A szombaton látott csapat szó szerint szívét-lelkét kivitte a pályára, és olykor jól is játszott. Az olasz játékosok, akik a kontinens egyik legerősebb bajnokságában edződnek hétről hétre, néha meglepetten szaladgáltak a pályán, mintha nem lettek volna felkészülve a mieink játékából. A szolnoki szurkolók is vevők voltak a válogatottra, hiszen színültig megtöltötték a sportcsarnok lelátóit. Már bemelegítés alatt is karneváli hangulatot teremtettek. A magyar játékosok közül a nyáron az Olajból Kecskemétre szerződő Molnár András jó megmozdulásait is akkora ováció fogadta, mint egy évvel ezelőtt, mikor a piros-feketék bajnokcsapatában pattogtatott. A meglepetésembernek az a Trepák Zoltán bizonyult, aki szintén szerepelt egykoron Szolnokon. A center alig 14 percet töltött a pályán, közben dobott egy-egy duplát és triplát, kiharcolt hat büntetőt, és ezek mindegyikét értékesítette.

— Kiegészítő embernek hívtak be a válogatottba. Minden igyekezetemmel azon voltam, hogy segítsek a csapatnak. Azt gondolom, hogy nem okoztam csalódást — mondta szerényen.

Bár a folytatásban szerdán a szerb válogatott otthonában csapatunk csak a helytállásban bízhat, egy, a legutóbbihoz hasonló hozzáállással jó meccset játszhatnak Belgrádban.

Kevés az idő...

Az olaszok elleni mérkőzést követően futótűzszerűen terjedt a hír, hogy a szeptember 6-i, bolgárok elleni meccsnek is Szolnok lehet a helyszíne. — Valóban voltak törekvések, hogy a bolgárokat is Szolnokon fogadjuk. Ám több okból is marad az eredeti salgótarjáni helyszín, nincs már elég idő a változtatásra — mondta dr. Nyerges Zsolt, az MOKSZ alelnöke, az Olaj KK első embere.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!