KOSÁRLABDA

2017.09.29. 09:47

Svédek ellen játszik az Olaj a második fordulóban

Nem éppen hátradőlős meccsen az Olaj tízpontos előnyéből egyet megőrzött a török Trabzonspor otthonában.

Phillip (balra) és Milosevics társaikkal együtt sokat tettek a sikerért

Forrás: fiba.basketball

Ezzel bejutott az Európa Kupa selejtezőjének második fordulójába, amelyben a svéd Södertälje Kings csapata lesz a vetélytársa.

Jó hetük volt a magyar csapatnak, hiszen az Alba Fehérvár a BL-ben, a Körmend az Európa Kupában harcolta ki kedden a továbbjutást. Szerdán este pedig az Olaj drámai csatában, vesztett helyzetből, óriási izgalmakat követően csak kilenc ponttal kapott ki Trabzonban, és ezzel bejutott a második körbe.

Emlékeztetőül a felek első, tiszaligeti meccsén 108–98-ra győzött az Olaj a Trabzonspor ellen, a tízpontos előny azonban nem tűnt életbiztosításnak a jó erőkből álló török gárda otthonában. Ráadásul csupán nyolc percig vezettek az odavágón a piros-feketék, hiszen 9–12-es állás után, alig hat perccel később már 30–16-ot mutatott az eredményjelző. Innentől üldözőversennyé vált a visszavágó.

A trabzoniak bevetették a nigériai erőcsatárt, Chris Obekpát, aki az első meccsen még nem szerepelhetett soraikban. Kendrick Perry és Vojvoda Dávid igyekezett megállítani a török sereget, de ketten kevésnek bizonyultak, a második negyed végén 18 pont volt a felek közötti távolság, (47–29).

A fordulás után, a 25. perc magasságában tisztes távolságra került az Olaj a továbbjutástól, hiszen az amerikai dobógép Osinis Elbridge találataival 56–33-ra módosult az állás. A számok nyelvén 14 pont távolságra állt az Olaj a továbbjutástól.

Kapaszkodtak a mieink, miután Vojvoda és Perry után Szrtahinja Milosevics bekapcsolódott a pontgyártásba, egy 10–0-s sorozattal visszajött a meccsbe az Olaj (56–43). A változatosság kedvévért a hazaiak ismét elhúztak, már 64–45-re is vezettek. A zárónegyed hajrájában kapaszkodtak a mieink, de másfél perccel a vége előtt még mindig a törökök álltak jobban, (75–60).

Phillip (balra) és Milosevics társaikkal együtt sokat tettek a sikerért
Forrás: fiba.basketball

A végjátékban azonban Vojvoda Dávid klasszis megmozdulásaival, a legvégén pedig Kendrick Perry büntetőből szerzett pontjával a szolnoki csapat harcolta ki a továbbjutást, 176–175-ös összesítéssel.

– Jól kezdtünk, de a második negyed végén elvesztettük a ritmusunkat – mondta a lefújást követően Dragan Alekszics, az Olaj vezetőedzője az nso-nak. – Ellenfelünknek megvoltak a szerencsés dobásai, és a közönség is sokat segített nekik.

A török szurkolókról annyit, hogy nehezen viselték el a kupabúcsút. A lefújást követően előbb dobáltak, majd a játékoskijárónál megpróbálták megütni az Olaj kosarasait, a biztonságiak csak nehezen tudták megfékezni az elkeseredett és feldühödött drukkerhadat.

– A nagyszünet után visszataláltunk a közös útra – folytatta a szakember –, a zárónegyedben pedig csodálatos volt a védekezésünk, és több kiváló támadás-befejezést is láthattunk játékosaiktól. Örülünk a továbbjutásnak, de máris készülnünk kell a Pécs elleni bajnoki nyitányra.

Az Olaj tehát a második körbe jutott, ahol a svéd Södertälje Kingsszel találkozik majd, információink szerint az első meccset jövő héten szerdán 18 órakor rendezik a Tiszaligetben, míg a visszavágót rá egy hétre játsszák a svédek otthonában.

Varga Csaba

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!