LABDARÚGÁS

2017.11.14. 10:18

Hét vesztes meccs után nyert újra a Boldogháza

A 14. forduló összecsapásait rendezték a megyei másodosztályú bajnokságban a hétvégén.

Sárkány Szabolcsék (labdával) temérdek helyzetükből csak kettőt váltottak gólra, ami kevésnek bizonyult a Tiszagyenda ellen

Fotó: Csabai István

TISZAJENŐ–MARTFŰ 1–2 (1–1)

Tiszajenő, 50 n., v.: Peredi Tibor.

TISZAJENŐ: LENGYEL G. – Terjéki, FRIGYIK (Ács), BALLABÁS (Polgár), NYULI V. (Márton), Sinda (Albert), Nyuli R. (Nyuli B.), NYULI L., Szabó K., Szabó J., Tóth Á. Edző: Polgár Lajos.

MARTFŰ: Nuskov – Szénási (Bencsik), Nagy L., Kesjár, Kovács S. (Lengyel A.), Varga Z., Böjti, Márkus, Péntek, Peres (Pataki), Fekete K. Edző: Hovodzák Ferenc.

GÓLSZERZŐK: Nyuli L. (19.), illetve Márkus (44.), Varga Z. (75.).

A hazai csapat mezőnyfölényben futballozott, ezért az egy pontra mindenképpen rászolgált volna.

POLGÁR LAJOS: – Gratulálok a csapatomnak! A döntetlenre mindenféleképpen rászolgáltunk volna, mert a látottak alapján az ellenfelünk semmivel sem volt jobb nálunk.

HOVODZÁK FERENC: – Színvonalas mérkőzésen, megérdemelten nyertünk.

JÁSZBOLDOGHÁZA–CSERKESZŐLŐ 3–0 (2–0)

Jászboldogháza, 30 n., v.: Felföldi István.

JÁSZBOLDOGHÁZA: ALMÁSI – GÖMÖRI, Mizsei (Jakab), Gergi, LITKEI, Nagy Mihály (Porhajas), Pilisy, Ézsiás (Kaló), Kisnémeth, Káposztás, URBÁN (VÁMOSI). Edző: Bodor Máté.

CSERKESZŐLŐ: Fodor T. – Nagy T., KARDOS, Nagy D., Sütő, Gál J., Papp Zs. (Nagy L.), LÁSZLÓ, Gál I., Varga A., Kupecz. Megbízott edző: Józsa Tamás.

GÓLSZERZŐK: Urbán 2 (23., 30.), Vámosi (89.).

A hazai csapat végre megtalálta régi önmagát, magabiztosan nyerte a mérkőzést.

BODOR MÁTÉ: – A mai győzelem után este jön a sportbál, boldogházi torok nem marad szárazon…

JÓZSA TAMÁS: – Nem akartuk ma ezt a győzelmet. Gratulálok a hazai csapatnak!

KUNSZENTMÁRTON–SZÁSZBEREK 0–3 (0–2)

Kunszentmárton, 40 n., v.: Kun Sándor.

KUNSZENTMÁRTON: TÁLAS – Garáz, Polecsák, Lengyel D., Lakatos J. (Herczeg), Petróczki, Kiss I. (Lakatos I.), Gödő Cs., Rácz J., Zsoldos (Sindel), Gödő M. Edző: Sindel László.

SZÁSZBEREK: NAGYISTVÁN – MÉRI (Bodnár), Juhász, Csorba, Bezzeg, SZOKOLAI V., Szokolai J. (Nagy R.), Balázs, Bogdán (KOHÁRI), PINTÉR R., Rentler. Edző: Balázs Béla.

GÓLSZERZŐK: Szokolai V. (22. – tizenegyesből), Méri (43.), Rentler (88.).

Hiába birtokolta többet a labdát a hazai csapat, semmi sem sikerült neki, míg a Szászberek egy véleményes büntetőből szerzett vezetést, majd kihasználta a védelmi hibákat, és elvitte a három pontot.

SINDEL LÁSZLÓ: – Segítség nélkül is elvitte volna az ellenfél a három pontot, így viszont egy sima mérkőzés lett.

BALÁZS BÉLA: – Jó pályán, jó ellenféllel szemben, szépen és eredményesen tudtunk játszani.

TISZASZENTIMRE–JÁSZSZENTANDRÁS 3–0 (1–0)

Tiszaszentimre, 70 n., v.: Leitmann Attila.

TISZASZENTIMRE: Varga Z. – Tóbis (Botos), Szőke, FAGHIURA, Nagy Ferenc, VARGA V. (Baga), Rózsa, FÉNYES, Bekecs, Gyarmati (Papp), Németh J. Technikai vezető: Balla Attila.

JÁSZSZENTANDRÁS: Deli – Koczka, Holló, Tóth L., KIRJÁK, Sárándi, Major (Urbán), Barna (Nagy Ferenc), HEGYI, Kovács D., LÉHI. Technikai vezető: Morvai Zoltán.

GÓLSZERZŐK: Faghiura (a 32.), Bekecs (a 62.), Nagy Ferenc (a 70.).

Az egységesen futballozó hazai csapat értékes három pontot szerzett.

BALLA ATTILA: – Helyzeteink alapján ezt a mérkőzést több góllal nyerhettük volna meg.

MORVAI ZOLTÁN: – Tartalékos csapatunk a mai napon ennyire volt képes. Gratulálok a hazaiaknak!

CIBAKHÁZA–KENDERES 2–0 (1–0)

Cibakháza, 50 n., v.: Sütő Zsolt.

CIBAKHÁZA: HADAD R. – MAJERCSIK, BURAI, LENDVAI (BERKI), ZSOMBIK, KISS A. (HERKÓ), CZIBAK (CSEH), HOLLÓ, KÓSA (PETRIK), BALOGH J., MAROZSI (MAKÓ). Edző: Bódi Gyula.

KENDERES: BELUKÁCS – SIPOS Z. (MAJLÁTH), VERES, FICZERE (MIKOLA), PENTI, FARKAS T., SIPOS B., PATKÓ (BÁLINT), LAKATOS V., KISS G., LISZNYAI. Edző: Lajtos László.

GÓLSZERZŐK: Czibak (34.), Berki (79.).

Két szép gólt láthatott a nem túl nagyszámú közönség.

BÓDI GYULA: – Végig kézben tartottuk a mérkőzést, minden a megbeszéltek alapján történt.

LAJTOS LÁSZLÓ: – Küzdöttünk, de ez ma csak ennyire volt elég.

Sárkány Szabolcsék (labdával) temérdek helyzetükből csak kettőt váltottak gólra, ami kevésnek bizonyult a Tiszagyenda ellen

TISZAPÜSPÖKI–TISZAGYENDA 2–4 (1–2)

Tiszapüspöki, 50 n., v.: Szénási Gábor.

TISZAPÜSPÖKI: Hagyó – Farkas P., Lólé F., NAGY A., NÉDÓ, Czakó, LUKÁCS, Tóth M. (Burai), Sárkány, Kindert, LÓLÉ B. Edző: Lukács Kálmán.

TISZAGYENDA: TASI – MOLNÁR Z., BOROS B., CSEH (MÉSZÁROS L.), CSONKA (CSIK), BOROS D., VÁRKONYI, RÉNES, BALLÓK, NAGY R. (RÉZSÓ), TÚRÓ. Edző: Tasi István.

GÓLSZERZŐK: Lólé B. (31.), Lukács (75.), ill. Boros B. 3 (18., 73., 81.), Csonka (39.).

Végre ismét hazai közönsége előtt léphetett pályára a Tiszapüspöki, amely egy nagyon jó iramú, sok helyzettel tarkított meccsen maradt alul.

LUKÁCS KÁLMÁN: – Két mérkőzésre való helyzetet hagytunk ki, kapufákat rúgtunk, és csak két gólunkat adták meg.

TASI ISTVÁN: – Gratulálok fiatal csapatomnak a szerencsés győzelemhez!

JÁSZALSÓSZENTGYÖRGY–ZAGYVARÉKAS 5–3 (3–0)

Jászalsószentgyörgy, 100 n., v.: Kóródi Ferenc.

JÁSZALSÓSZENTGYÖRGY: Kónya – BERÉNYI, SUKI, KISS B., GAZSI, Szöllősi Márton (Lakatos I.), Kovács T., Kis B., Czibak, Palya, BARANYI. Edző: Kátai Szabolcs.

ZAGYVARÉKAS: Szijártó – Szöllősi Mátyás, VARGA N., Veres, Győrfi, TIMKÓ, Rácz M., SOMOGYI, Csajbók, Varga T. (Czifra), Lesták. Edző: Valkó Zsolt.

GÓLSZERZŐK: Suki 2 (30., 64.), Czibak (33.), Gazsi (35.), Baranyi (50.), ill. Somogyi 2 (72., 84.), Rácz M. (78.).

Utolsó hazai mérkőzésen, az első félidei játékával próbálta feledtetni az elmúlt hetek kisiklásait a hazai csapat, azonban a másodikban érthetetlen módon kiengedett.

KÁTAI SZABOLCS: – Kár volt a második félidei játékért, az egyébként sima mérkőzésbe felhoztuk lelkes ellenfelünket.

VALKÓ ZSOLT: – Büntetlenül nem lehet ennyi helyzetet kihagyni.

Munkatársainktól

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!