RÖPLABDA

2017.11.08. 10:04

Látszik az előrelépés – Meggyőző játékkal múlta felül riválisát a Szolnok – GALÉRIA

A tavalyi szezon megannyi meglepetést tartogatott a röplabda szerelmesei számára, az idei sokkal kiszámíthatóbbnak tűnik az eddig lejátszott hat forduló alapján.

A rekordbajnok Kaposvár és a trónkövetelő Kazincbarcika, Kecskemét, Pénzügyőr alkotta hármason kívül jelenleg ugyanis nincs olyan csapat az élvonalban, amely érdemben is bele tudna szólni a bajnoki címért folyó versenyfutásba.

Ezzel a nyáron alaposan átalakult szolnoki gárda vezetőedzője, Gulyás Ferenc is tisztában van, aki mindig azt hangoztatja, számukra az ötödik hely megszerzése a cél, amihez elsősorban környező riválisaikat kellene megverniük.

E tekintetben jól áll a Röplabda Akadémia, hiszen a MAFC és a DEAC után a Dunaferrt is legyőzte, így a negyedik helyről várhatja a soron következő, Pénzügyőr elleni találkozót.

Azon túl, hogy a két vezetőedző remekül ismeri egymást, a találkozó presztízsjellegét tovább növelte, hogy a Szolnok soraiban három korábbi dunaújvárosi játékos – Guzmics Richárd, Kholmann Norbert és Szabó Péter – lépett pályára, akiket fűtött a bizonyítási vágy.

A házigazdák az elmúlt hetekben sokat gyakorolták a nyitásokat, illetve a nyitásfogadásokat, aminek ezúttal már látható jelei is voltak.

Nem beszélve arról, hogy az előre megbeszélt taktikát – melyben kulcsszerepet kapott Bohnicsek Szilveszter „féken tartása” – végig tudták vinni, így hátrányból fordítva húzták be a nyitószettet, 1:0.

Ez láthatóan nyomot hagyott a Dunaferrben, ugyanakkor a mieinket még inkább felspannolta, a Gönczi Imre, Kholmann Norbert, Szabó Péter trió kedve szerint érte el a pontokat, miközben a védekezésünk is jócskán feljavult, és sokszor már a sáncban elakadtak a vendégek próbálkozásai, ami könnyed szettgyőzelmet eredményezett, 2:0.

A harmadik felvonásban a cseréinek is lehetőséget adott Gulyás Ferenc, Boa Szabolcs és Tamasi Ákos pedig jó játékkal igyekezett meghálálni a bizalmat. Egy rövid hullámvölgytől eltekintve nem forgott veszélyben az újabb szolnoki játszmanyerés, 3:0.

Szolnoki Röplabda Akadémia–Dunaferr SE 3:0 (23, 11, 21)

Szolnok, 100 néző. V.: Bátkai-Katona, Halász.

SZOLNOK: GUZMICS, SZABÓ P. 9, VARGA Z., GÖNCZI 12, FÜLÖP 6, KHOLMANN 8. Csere: FARKAS R. (liberó), TAMASI 2, BOA 4. Vezetőedző: Gulyás Ferenc. Edző: Ilyés Gábor.

DUNAÚJVÁROS: Laczi 1, Tomanóczy B. 5, Hatvany Zs., Bohnicsek 6, Flachner K. 1, Iván B. 1. Csere: Hartyányi, Tajti (liberók), Kiss M. 1, Matyiák 3. Vezetőedző: Tomanóczy Tibor. Edző: Kövessy Balázs.

AZ EREDMÉNY ALAKULÁSA. I. játszma: 7:8, 14:16, 21:18. II. játszma: 8:5, 16:8, 21:10. III. játszma: 8:6, 15:16, 21:17.

GULYÁS FERENC: – Látszik a fejlődés a csapaton, sokkal stabilabban, gördülékenyebben játszottunk, mint az elmúlt hetekben. Végre a nyitásokkal és a nyitásfogadásokkal sem volt baj, ami nagyban hozzájárult a sikerünkhöz. Dolgozunk tovább, vasárnap pedig azon leszünk, hogy szettet, szetteket raboljunk a Pénzügyőrtől.

TOMANÓCZY TIBOR: – Gyenge ütőteljesítményünk alapjaiban határozta meg a mérkőzés végkimenetelét. Kulcsjátékosaink ezúttal messze elmaradtak legjobbjuktól, így csak az első és a harmadik szettben tudtuk valamelyest felvenni a versenyt a Szolnokkal.

TOVÁBBI EREDMÉNYEK: Pécs–Kaposvár 0:3 (–27, –20, –21), Kecskemét–Sümeg 3:0 (21, 14, 14), Székesfehérvár–DEAC 3:1 (14, –22, 12, 6).

A Szolnoki Röplabda Akadémia vasárnap 17 órakor az eleddig három győzelemmel és két vereséggel az ötödik helyen tanyázó Pénzügyőr otthonában lép pályára.

Pabar Gyula

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!