Tószeg

2021.01.09. 11:30

Kass Amália szerint érdemes jelentkezni a Tündérszépek versenyre

Kass Amália, a megyeszerte ismert fitneszmodell mindenkit arra biztat, hogy bátran nevezzen be országos szépségversenyünkre, a Tündérszépekre. A tószegi hölgy pár hasznos tanáccsal is ellátja a jelentkezőket, valamint mesél kudarcairól és sikereiről egyaránt. Példája minden jelentkezőt motiválhat!

Köllő Judit

Amáliából tavalyi fotózásakor is sugárzott a magabiztosság

Fotó: Mészáros János

– Számomra mindig is fontos volt a mozgás – mesélte Amália.

– Egészen fiatal korom óta tudtam, hogy embereknek szeretnék segíteni a sport által. Ezért is kezdtem el versenyeken indulni, hogy motiváljak másokat, és hogy feszegessem a határaimat. 2017-ben jelentkeztem egy komoly fitneszversenyre, de akkor még az előválogatóra sem sikerült bekerülnöm.

Ez nagy csalódás volt számomra, azonban erőt is adott, hiszen úgy éreztem, még nem jött el az én időm, így egy év múlva még nagyobb motivációval álltam neki a felkészülésnek. Egy évvel később megnyertem ugyanezt a versenyt! Ekkor éreztem, hogy a befektetett munkának mindig megtérül a gyümölcse, hiszen az összes versenyemre egyedül készültem fel – tette hozzá.

Amália nagyon fontosnak tartja a helyes táplálkozást a felkészülési időszakokban. Figyel a folyadékbevitelre is, ugyanis szerinte kiemelten fontos a szépen hidratált bőr.

Amáliából tavalyi fotózásakor is sugárzott a magabiztosság
Fotó: Mészáros János

– Aki jelentkezik egy olyan versenyre, mint a Tündérszépek, az képviselni szeretne valamit. Ehhez pedig hozzátartoznak a fentebb említett dolgok. Szerintem egy ilyen versenyen oda kell figyelni a színpadi formára és mozgásra is, amit én tavaly is kitartóan gyakoroltam otthon, a magas sarkú cipőmben nap, mint nap.

Van egy jelmondatom, ami itt is helytálló lehet: álmodd meg, tegyél érte, és légy büszke!

Éppen ezért arra biztatok mindenkit, aki jelentkezni szeretne erre a szépségversenyre, hogy bízzon magában, az adottságaiban és a befektetett munkában!Köllő Judit

A tószegi hölgy eddigi sikerei

Az előző Tündérszépek szépségversenyünkön is elindult tószegi Kass Amália a 2018-as BioTech USA For Her lányversenyének győzteseként, a 2018-as FitBalance FitModell kupa harmadik helyezettjeként tette le a névjegyét a sportágban. A fitneszes 2019-ben magyar bajnok lett junior, második helyezett a felnőtt kategóriában. Ugyanebben az évben negyedikként végzett a fitnesz Európa-bajnokságon.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!