Böllér-metál börtönudvaron

Már a becsekkolásnál voltak gondjaink, igaz nem jártam még börtönben. A szegecses övet és a kuvaszszelídítő kutyaláncot ugyan nem kellett levennem, a telefonom és a kulcscsomóm azonban egy szekrényben kötött ki.

"Aztán megértettem, hogy mire a nagy fixírozás: az csak urbán legenda, hogy a börtön tele van homokosokkal, itt nem rólam szólt a történet, hanem a mellettem álló kollegináról..."

Miután igazoltuk magunkat, beléptünk a helyi keményfiúk gyűjtőjébe. Mindenhol kártyás beléptetés, mindenhol kamerák pedig ez még nem is a Csillag.

Meghallgattuk, hogy mit szabad és mit nem, aztán levonultunk a gyűjtő udvarára, ahol a Robinzon Cirkusz már becsekkolt, csak a média miatt váratták a közel 70 elítéltet. A banda feléhez már volt szerencsém, a bőgős Szebit velem együtt ismerhetik az Olaj-drukkerek, aki szintén hárdkór piros-fekete szurkoló, a bőröket püfölő Zsuki pedig hamisítatlan kocsmabútor, így a Fregattban általában összefutunk.

A srácok hűen tartották magukat a cirkuszimidzshez, volt itt minden, csak 67-es cipő és krumpliorr nem. A fal mellett állva éreztem magamon az átható tekinteteket, valahogy fogalmazódott bennem a gondolat, hogy nekem ide nem kéne bekerülnöm. Aztán megértettem, hogy mire a nagy fixírozás: az csak urbán legenda, hogy a börtön tele van homokosokkal, itt nem rólam szólt a történet, hanem a mellettem álló kollegináról, akire valószínűleg több szempár tapadt, mint a korántsem olyan szép cirkuszi zenészekre.

A koncert amúgy kegyetlenül odab*szott, ez a mocskos rákenroll szívem egyik csücske, a lemezt már korábban is ismertem, a banda is élvezte a muzsikálást, csak azt sajnáltam, hogy a RC Live mészárszék előtt nem indulhatott el a pogó, itt csendesülős hányadékkispálosra kellett venni a figurát.

[caption id="" align="alignleft" width="144"] Metalheads
[/caption]A nép minden szám után tapsolt, persze egy-egy rekedt bariton öblös hangon kívánságműsornak hitte a dolgot, Bódi Gusztiban reménykedtek, kaptak helyette papírmasé kismalacot, Amerikát, meg "szombat esti láz, anyám a konyhában disznót vág" rigmust. Jó volt. Sütött.

Beszélgettünk két rabbal is. Egyikük alig több mint két éve, a másikuk már lassan három esztendeje itt koptatja a 6 négyzetméteres, négyszemélyes kalitkákat. Tetszett a zenebona nekik is, megbarátkoznának hetente egy ilyennel, de azért ne felejtsük el, ez mégsem szórakoztatóközpont, ezek csak a rideg börtön falai. Miután megvolt a visszataps, egy-ketten a dobost éltették, volt akinek ismerős volt, dehát Zsuki nem az a nehézfiú, ő még csak filmen látott kótert.

A gyűjtőből kifelé menet még kaptunk Zsófival (a bentlakók legtöbbje által szemmel levetkőztetett munkatársnő) egy: "ti valami rockmagazintól jöttetek?" kérdést, amire már nem volt energiánk rávágni, hogy persze, úgyhogy széles terpesz, headbang, hideg sör és rákenroll, inkább csendben visszaballagtunk a szerkesztőségbe, zsebünkben egy újabb koncertélménnyel...