Ütött az óra

Olvasom, hogy sokan berzenkednek az évente kétszeri óraállítás miatt, ennek azonban kevés látszatja van eddig. Óramű pontossággal következik be minden esztendőben a mutatók tologatása, és utána akár tetszik, akár nem, igazodnunk kell a megváltozott időhöz – így történt ez most is. 

Jómagam kifejezetten tartózkodó vagyok az ügyben, szeretek abban a rendben élni, amit a természet ritmusa szabott meg a számunkra. Például azt tekintem déli tizenkét órának, amikor a nap pont a fejünk fölött szórja sugarait, s ehhez mérem a hajnalt meg az estét, amiben teljes mértékben egyetértünk a kakasokkal. Az idővel való játszadozás egyébként sem veszélytelen sport, azok a megmondói, akik három műszakban keresik a kenyerüket.

 Előbb-utóbb, ha nem is látványosan, de felborul a belső rendünk. Próbáltam magam is, az ébren töltött hajnali három órákat nem kívánom senkinek. Lehet mondani, hogy itt összesen napi egy óráról van szó, ami ugyan szépen hangzik, de sántít, mert ahhoz is igazodnia kell a szervezetnek. 

Nem is egészségjobbító szándék van a többségi szavazáson alapuló időszámítás mögött, hanem csupasz anyagi érdek. Ami bevétel az egyik oldalon, a közműszámlák terén, az kiadássá válik az életminőségünkben. Mert, ahogy azt a természettel együtt élő egyszeri indián mondta: „Azt csak a fehér ember hiszi, hogy ha egyik végén levág a takarójából, és hozzátoldja a másik feléhez, attól hosszabb lesz a takarója”...