A fény árnyéka

A remélt, de mégis jóleső meglepetést jelentő első, majd nem várt második magyar Nobel-díj hírére sokunkban élt a remény, hogy ebből a diadalból nem vita, hanem össznépi öröm lesz. 

Nem egészen így történt. Jó pár reagálás akadt, ami mintha egyenest a pokol valamelyik bugyrából érkezett volna. A hír keltette ellenszenv forrását legfeljebb csak ott érdemes keresni. Nem véletlenül írtam, hogy magyar Nobel-díj! A támadások többsége ugyanis elsősorban a kitüntetettek magyarságát, illetve hazánknak a dicsőségben játszott szerepét vitatta. Hiába tett mindkét tudós teljes hitet hazánk mellett, hiába épült tudásuk itteni alapokra, mindez nem számít. Egy valójában nem túl jelentős, de zajos közeg számára változatlanul az a jelszó, hogy ne merjünk magyarok lenni. 

Ugyanígy kérdőjelezték meg mások az elismerés mögött álló teljesítményt is, bár Krausz Ferenccel kicsit nehezebb volt a dolguk. Az ő kutatási eredményei kevésbé kötődnek a nyilvánossághoz, mint Karikó Katalin munkássága a széles tömeget érintő járvány elleni küzdelemhez. Ettől függetlenül a rend kedvéért rajta is próbáltak fogást keresni. Mindez nem változtat a tényeken, az elismerés értékéből sem von le semmit. Pusztán a kritikusok kaptak vele egy olyan szereplési lehetőséget, amikor a díj fénye mellett rájuk is vetülhet némi figyelem. 

Valószínűleg nem is számítanak többre, de ennél nincs is nagyobb értéke az általuk felkavart ellenszenvhullámnak.