Az ünnep íze

Amióta az eszemet tudom, a családunkban mindig nagy sütés-főzést csaptak a nők, asszonyok. Kiváltképp az ünnepek táján. Így nőttem fel, ezt hoztam magammal. Szerencsére nem csak a minta „kötelező elemeit” vettem le, az étel-és süteménykészítés szeretete is a „csomagban” maradt.

Idővel minden családban kialakultak a klasszikusnak mondható karácsonyi menük, nassolnivalók. Amellett, hogy most már mi is igyekszünk összeállítani a saját finomságainkat, a megszokott ízeket is örömmel fogyasztjuk, immár a mamák repertoárjából.

A „desszert-blokk” állandó szereplői a diós kifli, a Kati-és sportszelet, sajtos, sós rúd, hatlapos mézes, újabban pedig a macaronok is némi szerephez jutnak. Persze mindez a nagyik projektje. A bejgli valahogy kissé háttérbe szorult az évek alatt. Sokáig nem is igazán hiányzott, ám tavaly azt gondoltam, akkor én bizony megpróbálkozok vele. Egy általam igazán kedvelt fiatal hölgy közösségi oldalán figyeltem meg a praktikákat, követtem a lépéseket és legnagyobb örömömre csodálatos mákos, valamint fehércsokis-kókuszos csodákat vehettem ki a sütőből. Nálam jobban csak a családom örült, meg is beszéltük, hogy beemeljük a hagyományba ezt az igazi klasszikust.

Tudom, hogy sok helyen nem múlhat el ünnep enélkül a pompás finomság nélkül, bár tény, hogy az összeállításához szükséges alapanyagokra az utóbbi években többet kell áldozni, mint korábban.

Hogy idén mi a helyzet ebben a tekintetben, arról cikkünkben bővebben olvashatnak.

A diós és mákos bejgli soha nem megy ki a divatból, de – tapasztalatból mondom- érdemes új ízekkel próbálkozni, amelyek között akár pénztárcakímélő változat is előfordulhat.

Egy biztos. Az ünnepnek hangulata, illata van. És bizony íze is.