Álmaink

Amikor belépett az ajtón az első közös edzésünkre, már akkor láttam rajta, hogy egy kicsit „más.” Körbelengi valami megfoghatatlan energia, ami azonnal varázslattá változik, amint felmegy a szerre. Bármelyikre. A rúdsport stúdióban ismertem meg Murányi Zsaklint. És biztos voltam benne, hogy az ő útja nagyon különleges lesz. Nem tévedtem.

A fiatal lány cirkuszi artistaként járja a világot, mindenhol elkápráztatja a nagyérdeműt. Rá lehet fogni, hogy „különc”. Ez talán igaz, mert nagyon nem hétköznapi az amivel foglalkozik. Még a „felelőtlenség” bélyegét is rásütheti bárki...de az igazán fontos, hogy őt valószínűleg mindez nem érdekli és nem érdekelte soha. Lélegzetelállító, ahogyan a gravitációt, a fizikai törvényeit meghazudtolva „táncol” több méter magasban, néha csak a lábfeje vagy a tenyere tartja meg az eszközön. Cikkünkben bővebben megismerhetik a történetét.

Hallgattam ez a fiatal lányt, ahogyan sorolja, hány országban járt már, milyen kalandokat élt meg, milyen tervei vannak a jövőre nézve. Két dolog fogalmazódott meg bennem.

Csodálom, amiért tökéletesen hallgat a belső súgásra és megy. Csinálja azt, amire született. Azután bekapcsolt egy ösztön, ami azóta működik a lényemben, amióta anya vagyok. Hogy „édes Istenem, hogy lehet ezt bírni szülőként?” Így a csodálat másik fele az anyukájának szól. Annak az erőnek, amivel képes asszisztálni a csemete hajmeresztő álmához, amiben egyetlen rossz mozdulat véget vethet ennek az álomnak...de akár az életnek is.

Sokféle nézőpontból lehet vizsgálni ezt. De nem biztos, hogy szükséges. Néha az álmainktól csak a félelmeink választanak el minket. Vagy épp magasnak ítéljük annak a kockázatnak az árát, amit adott esetben fizetnünk kell értük. Mondjuk van, akinek a cirkuszi sátor belseje sem túl magas ehhez...