Jelképeink

Vannak dolgok, amiket sajátnak érzünk. Legyünk bárhol a világban, tudjuk, hogy például a gulyásleves, a kürtős kalács, a pálinka bizonyosan hazai. Magyar. A miénk. Nem véletlen, hogy a felsorolt elemek a hungarikumok sorát gyarapítják. Amelyek között természetesen nem csak ételek és italok szerepelnek. A magyar életérzéshez hozzáad a néptánc, népzene, a szablyavívás, de a sort nagyon sokáig lehetne folytatni.

Emlékszem egyszer mennyire megindító volt számomra szerepelni egy előadásban, még gimis koromban. A szerepem szerint én voltam a „szabadság”. Csinos, magyaros ruhába bújva, hozzá illő pártával, kellett indián szökdelésben „körbenyargalnom” a teret, közben a pálcámat magasba emelve ringatni, táncoltatni magam mögött egy nemzeti színű szalagot.

Már vagy harmadjára adtuk elő, amikor ennél a résznél hirtelen furcsa érzés bújt a mellkasomba. Aztán a műsor végén, amikor meghajoltunk, kibuggyant egy könnycsepp is. Nagyjából tizenhat éves voltam és valamiért ott és akkor érintett meg igazán a saját magyarságom. A dalok, amiket énekeltünk, a ruha, amit viseltem és mindaz, amit szerettünk volna átadni, talán így együttesen érték el nálam ezt a hatást.

Azóta kicsit máshogy tekintek mindenre, ami hozzánk köthető. De arra a közel kilencven jelképre biztosan, amely többféle kategóriában a magyarságot szimbolizálja. Ezekből huszonkettővel hétfőn bárki találkozhatott a Hungarikumok utcájában, Szolnokon. Az eseményről bővebben cikkünkben tájékozódhatnak.

Ízek, illatok, szokások, tudások, amikről biztosan tudhatjuk, hogy hozzánk tartoznak.