Zarándokének

Szathmáry István

A zarándok szó hallatán sokan bizonyára valamilyen, vándorbottal ballagó csuhás középkori alakra, afféle sorozatban előforduló Szent Antalra gondolnak. Tény, hogy az egyébként méltatlanul sötétnek tekintett középkor a zarándokutak egyik fénykora volt, de ma is élő és viruló szokásról van szó. 

Egyetlen nagy vallásból és kultúrából sem hiányzik az emberi lelket ápoló, gyalog vagy a modern kor adta közlekedési lehetőségek révén folytatott, elmélkedésre hívó utazás lehetősége. A zarándoklat ősi igényt szolgál, azt, hogy mindennapi életünk megszokott kereteiből kilépve legyünk képesek saját bensőnkre és a teremtett világ minket körülvevő csodáira figyelni. 

Feet,Of,An,Adult,Wearing,Boots,To,Travel,Walking,In
Fotó: Shutterstock.com / Forrás:  Illusztráció

Egyúttal egy adott cél felé haladva tudjunk magunkban elcsendesedve lelki életet is élni. A modern kori zarándoklat egyik legszebb példája a fél kontinensünket átfogó El Camino, aminek során középiskolai tanártól a falusi gazdálkodóig már megyénkből is többen találták meg lelki békéjüket. De a Kárpát-medencén belül is bő tere van az erre alkalmas úti céloknak. 

Az is szép adománya ezeknek az utaknak, hogy közben a megszokott rohanó életstílustól elszakadva saját kultúránk, múltunk és természeti adottságaink olyan értékeire is oda tudunk figyelni, melyek megismerése jótékonyan formálhatja önbecslésünket, életszemléletünket is. 

Nem idejétmúlt, elvetendő szokásról van tehát szó, hanem olyan lehetőségről, mellyel megszokott életünk mindennapjait és jövőjét is gazdagabbá tehetjük.