Sörüröm

Emlékeim szerint tizenegy évvel ezelőtt jelentették be a projektvezetők, hogy 2014 tavaszán, tehát épp tíz évvel ezelőtt megnyílik Szolnok legújabb turisztikai attrakciója, a Sörárium. Az interaktív sörmúzeum a városháza felújítandó pincéjét hivatalosan és ünnepélyesen két év késéssel, 2016-ban adták át a sörivóknak és a globális sörtörténelem iránt érdeklődőknek. Azóta nem sok sört kavart, mindössze nyolc évnyi sörélesztés után megszűnt. Vagyis inkább funkciót váltott a szuterénrendszer. Mától KultúrPince néven ifjúsági közösségi hely lett a kiüresedett ezerötszáz négyzetméternyi alagsor egyötöde. Számomra ez üröm a sörömben, el is mondom, hogy miért.

Arról nincsen tudomásom, hogy a múlt idejű Sörárium berendezésének, panoptikumi személyzetének ezután milyen sorsot szánnak. S ha nem is egy sörcsap, vagy egy hordó, és nem is egy sörfőző-gép, de nekem a mai napig hasznosított emlékem van az immáron legendáriumba került Söráriumból. Ugyanis, még az imént említett 2013-as attrakció-bejelentés sajtótájékoztatóján kapott öblös, promóciós söröskorsómat néha napján még feltöltöm, hogy annak rendje-módja szerint, még azon mód ki is ürítsem. Alkalmanként hab a sörön! A vastag falú üveg falára Sörárium felirat van vésve, mától ez a rovás már csak egyszavas idézet a múltból. Immáron még óvatosabban bánok a történelemmé vált kehelykinccsel, csak úgy, mint dédnagymamám örökül hagyott porcelán kávéscsészéjével.

S ha jól utánagondolok, és akadozó emlékeim még elférnek józan gondolkodásomban, a Söráriumban tartott klubestek is valamelyest maradandóak voltak számomra. Nem vagyok jós, nem látom előre a jövőt, így aztán nekem a városházi Sörárium volt középkorú ifjúságom KultúrPincéje...