Járatmódosítás - nem lesz busz hajnalban
Mik ezek?
X– A megyei kórházban dolgozom, amikor reggel kezdődött a műszakom, a 4.40-essel éppen beértem. Nemrégen azonban megszűnt a járat – mondta el röviden egy hölgy. Rákócziújfalui olvasónk hozzátette, hogy az említett busz Rákóczifalváról ment ki Újfaluba, s onnan visszafelé Szolnokig, egészen a vasútállomásig járt.
– Harminc-negyven ember biztosan felszállt reggelente erre a járatra, ami azonban megszűnt. Most a Cibakháza, Tiszaföldvár és Martfű felől érkező buszokkal tudunk beutazni Szolnokra, azok a járatok azonban rendszerint nagyon tömöttek – tette hozzá a hölgy, aki többek nevében megfogalmazta a kérdést: vajon van-e esetleg lehetőség, hogy ezt a korábban említett, hajnali járatot visszaállítsák?
Olvasónk kérdését a Jászkun Volán Zrt-hez továbbítottuk, ahol az alábbiak szerint reagáltak a felvetésre.
– Vállalatunk folyamatosan figyelemmel kíséri járatai kihasználtságát. A menetrend kialakítását, ezzel együtt a férőhely kibocsájtást az utaslétszám nagysága alapján határozzuk meg – kezdte válaszában Menkó Mihály. A helyközi személyszállítási üzletág igazgató kiemelte: szigorú gazdálkodás, amely jellemzi működésüket – és amely minden más gazdálkodó társaság szemléletének meghatározója – olyan módosításokat eredményezhet, ami bizonyos esetekben kedvezőtlenebb utazási feltételeket teremt.
– A fentieket figyelembe véve sajnos nem áll módunkban az említett járatot visszaállítani. Vizsgálataink szerint és az autóbuszvezetőinktől kapott információk szerint a Cibakháza felől érkező járat megfelelő eljutást biztosít utasaink részére, zsúfoltság nélkül – tette hozzá végül az üzletág igazgató.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
A ROVAT TOVÁBBI CIKKEI
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 5 hozzászólás érkezett-
5. rekettye82 2012. augusztus 1. 16:24
Valaki911: A falvai busz nem megy keresztül Szandán???
-
4. Valaki911 2012. július 31. 21:29
Már megint a falvaiak hőzöngenek.Sűrűbben jár onnan a busz mint szandráról.Régebben az volt a bajuk,hogy 5percel hamarabb indul a buszuk,most meg ez.Megnéztem a menetrendet reggelente 10 percenként jön arról busz.Bezzeg szandáról próbáljanak reggelente bejutni és akkor majd nem hőzöngegenek.Mikor félórát vagy többet kell várni a buszra attól függ melyik részen lakik az ember.
-
3. armedX 2012. július 31. 20:37
Videózzátok le a reggeli zsúfoltságot, felteszitek videó megosztóra Menkó "úr" propaganda nyilatkozatával együtt.
Aztán csak reméljük, hogy ő vagy családtagja nem fogja megkapni a kellő ellátást a kórházban, mert a személyzet nem tudott időben bejutni! De sebaj van nekünk hangos tábláink....csak busz nincs hozzá ami járna. -
2. korte77 2012. július 31. 19:36
Ehhez még hozzájön, hogy szeptember 1-től megszűnik az 5 km-es jegy, a legkisebb jegy 10 km-es lesz...
Annak jó lesz, aki pl 3 megállót szeretne menni (pl 3km), vehet 10km jegyet. -
1. sulinet 2012. július 31. 19:07
Ha a tisztelt illetékesek esetleg saját szemükkel győződnének meg róla , akkor egész más képet kapnának a zsúfoltság kérdésében !!! Ugyanis ha az esetek nagy többségében összevetnénk a buszok álló és ülő helyek számát a ténylegesen az autóbuszon utazók számával, az esetben rájöhet bárki, hogy igen is nagyon sok esetben túlzsúfoltak a buszok. Ez esetben még az is felmerűl bennem, hogy vajon mért is van meghatározva a befogadó képesség? Mi van ha ezt meghaladják? Eteleg még talán szabálytalan , vagy baleset veszélyes, pláne ha a heringekként préselődő utasok nem tudnak kapaszkodni!
Jelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - SZOLJON.HU
Programajánlók | Előfizetési akció! | Szoljon lány jelentkezés | Kék hírek | Szoljon videók | Balesetek | Traffipax | Lemezajánló | Nettóbér-kalkulátor | Dobj egy nagyot! Óriási társasjáték party | Moziműsor
Képgalériák
Róluk írtunk legtöbbet
Balázs Péter | Ballagó László | Cseh Sándor | Csepeli Lajos | Fazekas Sándor | Fótosné Zsuzsa | Juhász Enikő | Lits József | Molnár Péter | Pásztorné Kovács Ágnes | Pintér Erika | Pór Péter | Spisák György | Szabó Tamás | Szabó Zita | Szabó Zoltán | Szalay Ferenc | Szöllősi József | Tóth Zoltán | Túróczi Imre
Astronet – A nap gondolata
Olyan lángot gyújts a szívedben, amelyet nem képes elfújni az a szennyes szélvihar, amelyben élsz! Müller Péter-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Ingatlankereső
Receptválogatások
Grill, bogrács
Végre itt a meleg, a napsütés, a nagy kirándulások, kertészkedések ideje. Hajrá, ki a szabadba, és ha már ott vagyunk, sütögessünk is egy kicsit! Íme néhány grilles-bográcsos étel, de várunk minden bevált, tuti receptet tőletek is!




