A szegedi csapat szerzett előnyt
Mik ezek?
XSzeviép-Szeged—Szolnoki NKK 89-58 (25-12, 24-18, 19-15, 21-13)
Szeged 300 n. V.: Földházi, Hegedűs.
SZEGED: Ciglar 12/6, Németh 6, FÜRÉSZ 14, Zserzserunova 9/9,
SIPAVICIUTE 20. Csere: KAJDACSI 15, Horváth Zs. 7/3, Laczi 6, Lengyel, Russai. Vezetőedző: Bencze Tamás.
SZOLNOK: Darida 8, Boskovics 2, ZELE 15/9, HEGEDŰS 13/9, Farkasinszki 12/3. Csere: Rubold 4, Sonyák 4, Serbán, Kalmár-Nagy, Kántor. Vezetőedző: Mészáros Zoltán.
Az eredmény alakulása. 5. perc: 11-4, 15. p.: 40-15, 25. p.: 66-40, 35. p.: 79-40.
Az újszegedi sportcsarnokról szép élményük van a szolnoki hölgykosarasoknak, hiszen 2004-ben a létesítményben a Sopron legyőzésével hódították el a Magyar kupát. Azóta sok víz lefolyt a Tisza mindkét szakaszán, a kék-sárgáknak most jóval szerényebb képességű csapatuk van, mint volt hat évvel ezelőtt. Ezért is dicséretes, hogy Mészáros Zoltán tanítványai a hatodik helyen végeztek a bajnoki alapszakaszban, így a negyeddöntőben harmadik Szegeddel vívhattak két győzelemig tartó páros csatát.
Zele Dorina duplájával először és utoljára vezetett az első percben a vendégegyüttes. A magassági és súlyfölényben lévő hazaiak hamar magukhoz ragadták a kezdeményezést, válogatottjaik és légiósaik révén szorgalmasan gyártották a kosarakat. Már a második negyedben húszpontos különbség alakult a felek között. Sőt a folytatásban már több mint harminc egység lett a távolság. Az éremesélyes hazaiak dolgát csak megnehezíteni tudták a lelkes szolnokiak.
A két győzelemig tartó párharc következő meccsét pénteken este hat órakor rendezik a Tiszaligetben. V. Cs.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
A ROVAT TOVÁBBI CIKKEI
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 0 hozzászólás érkezettHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
- Hajszárítóval melegítette a levest, mert leszerelték a gázóráját
- Halálfélelme volt és éhezett, de végül legyengülve hazatért
- Nem sokat takart a bikini, egy igazi superwoman így néz ki, fotó
- Végső elkeseredésében olyat tett a férfi, amit ő sem gondolt
- A szépség Dukai Reginával pózolt a színpadon, fotó
Kiemelt témák - SZOLJON.HU
Programajánlók | Olaj KK | Előfizetési akció! | Szoljon lány jelentkezés | Kék hírek | Való Világ5 | Szoljon videók | Balesetek | Traffipax | Lemezajánló | Szolnoki Szimfonikus Zenekar | Nettóbér-kalkulátor | Téged is vár a Nyíregyházi Főiskola | Szakmát ingyen! | Állásajánlat a JIC-nél | Moziműsor
Astronet – A nap gondolata
A legtöbb társaság olyan, hogy aki azt a magányosságra cseréli, az jó vásárt csinál. Schopenhauer-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Receptválogatások
Gesztenyés desszertek
A gesztenye az egyik téli kedvencünk. A pürét otthon készíteni kissé macerás, de szerencsére készen is megvehetjük, hogy csudás desszert készüljön belőle!








