Bulvár

2015.01.10. 08:56

Egy kislány eltűnésével indult a vérfürdő

Az 1953. október 13-án eltűnt 11 éves Komáromi Marika eltűnésével Törökszentmiklós históriás könyve a hazai kriminológia legsötétebb fejezeteivel egészült ki. A helyi rendőrség minimum nem állt a helyzet magaslatán, amikor a családja kerestetni kezdte a kislányt.

Mészáros Géza

Marika ugyanis az első tanúvallomások szerint a Czégény-tanyán állomásozó orosz katonákhoz vette az irányt eltűnése napján. A törökszentmiklósi rendőröknek persze esze águkban sem volt felelősségre vonni, de még csak kihallgatni sem a tovarisokat.

A történetet szintén körbekutató Legát Tibor a riportjában így jellemezte az akkori hatóságot: „Noha a rendőrök valószínűleg okkal tartottak az oroszoktól, mulasztásaikban az a nagyfokú dilettantizmus is jócskán közrejátszhatott, ami az akkori magyar rendőrséget jellemezte. Az azt megelőző kilenc évben kétszer verték szét a testületet, előbb 1945-ben, majd 1949-ben, a Rajk-per után.
Az ötvenes évek eleji jelszavak azt sulykolták az emberek fejébe, hogy a szocializmusban megszűnt a bűnözés, az újdonsült rendőröknek pedig a kriminalisztikai alapismeretek helyett olyan sületlenségeket kellett bebiflázniuk, mint az 1950-ben életbe léptetett új szolgálati szabályzat, amit a Magyar Rendőr című lap így kommentált: „...Az új szabályzat a Szovjetunió dicső fegyveres erői Szolgálati Szabályzatának és Néphadseregünk új szolgálati szabályzatának alapján készült, kifejezve azt, hogy a mi példaképeink a Szovjet Hadsereg katonái, akik leverték rólunk a kapitalista szabályzatok bilincseit, kifejezve azt, hogy Néphadseregünk katonáival egy nagy közös célért, a szocializmusért harcolunk”. A korabeli rendőri tevékenység így leginkább a munkaversenyekre kezdett hasonlítani...”.

Orosz katonák ismeretségét
keresték a lányok

Így hát az első eltűnést nem követte buzgó keresés. Holott, ha a nyomozók már akkor becsülettel odafigyelnek a tanúvallomásokra, s utánanéznek az árulkodó jeleknek, úgy talán a többi áldozat megmenekülhetett volna... A jegyzőkönyvek ugyanis erről tanúskodnak: „Én az orosz katonák közül egyet sem ismertem. Féltem tőlük azért is, mert több alkalommal kutyát uszítottak rám. Ez azért történt, mert hívásukra én sosem mentem be a tanyára” – mondta a 13 éves Markoth Mária, amikor 1954 őszén, már közvetlenül a Jancsó-per előtt kihallgatták a rendőrségen.

A 23 éves Czene Ilona viszont nem tagadta, hogy járt a szovjet katonai őrsön: „Mozielőadás után megbeszéltük, hogy az orosz katonákhoz kimegyünk, azért, hogy ott ismeretséget kössünk, majd az ismeretségből nemi kapcsolatot alakítsunk ki, amiért az orosz katonák minket pénzelnek és egyéb élelemmel látnak el”. Ám, a hatóság figyelmen kívül hagyta azt a bejelentést, amit Czene Ilona 1954. augusztus 27-én tett. Aszerint Jancsó Piroska részegen kifecsegte, hogy a gyermekeket, az anyjával közösen, ő gyilkolta meg... Egy másik nő, Lajkó Rozália – aki utoljára látta az eltűnt Komáromi Máriát – tagadta ugyan, hogy kapcsolata lett volna az oroszokkal, azt viszont esküvel állította, hogy Komáromi Marika a nála hat évvel idősebb Jancsó Ladányi Piroska társaságában igyekezett a Czégény-tanyára: „Megkérdeztem, hová mentek, azt felelték, hogy az oroszokhoz beszélgetni. Erre én megjegyeztem Komáromi Marika felé, hogy mit akarsz az oroszoktól, te még egész kislány vagy? Erre ő vállat rándított, és nem szólt semmit. A tanyához érve én elváltam tőlük, és az erdő felé fordultam, hogy gallyat szedjek, de azt láttam, hogy ő elejbök kijött a parancsnok”.
Legát Tibor utánajárt, hogy Lajkó Rozália nemcsak az 1954-es Jancsó-peren, hanem közvetlenül Marika 1953-as eltűnésekor, ugyanezt mondta az akkori kihallgatásán. Ám, az eljáró rendőrök akkor még egyáltalán nem akarták, hogy a részletekbe is belemenjen, sőt, azt tanácsolták, hogy ne is fecsegjen erről. Lajkó azonban már az eltűnést követő napokban elmesélte az általa látottakat a lány szüleinek, és Jancsó Piroskáról is említést tett nekik. A nyomozást felfüggesztették, valószínű, hogy a rendőröknek se jogosítványuk, se merszük nem volt ahhoz, hogy az eltűnt lány felől az oroszoknál érdeklődjenek. Egy, az akkori nyomozásban érintett, később nyugalmazott rendőr, az ügyről tett nyilatkozatában azt mondta, akkortájt a nyomozóknak volt olyan sejtésük, hogy Komáromi Marikát az orosz katonák rabolták el, ami ellen úgysem tehetnek semmit.

Ez lehetett az oka annak is, hogy a rendőrség figyelmen kívül hagyta Jancsó Piroska kapcsolatát az oroszokkal. Pedig Piroska két gyermekének (Piros nevű lánya 1951. januárjában, Mihály nevű fia 1953. május 28-án született) két különböző orosz katona volt az apja (a Jancsó-per bűnügyi dossziéjában két orosz katonát ábrázoló fotó rejtezik. A levéltári dokumentumok nem egyértelműsítik, hogy mi a szerepük az ügyben, de a bal oldali férfi fejénél egy név: Ladányi Piros. Így a 20 éves Piroskát, de a 4 éves lányát is emlegették...). Jancsó Piroska szovjet kapcsolatairól a rendőrségi akták is árulkodtak. 1952-ben, amikor lopási ügyben indítottak ellene eljárást, ezt írta róla a környezettanulmányt végző rendőrtiszt: „A nevezett személy erkölcstelen életmódot folytat, ha csak teheti, szovjet katonákhoz szokott járni, a szülei házánál nem nagyon szokott tartózkodni, inkább a csavargást veszi elő, mint hogy rendes életet élne”. Számos gyámügyi, rendőrségi és bírósági akta is említést tesz arról, hogy Piroska a Szovjetunióba akart kivándorolni, mert „ott jobb az élet” és „az ottani emberek jószívűek, nem olyanok, mint az itteniek”. Piroskát még tizenéves korában, a hatósági emberek legalább három alkalommal szedték le Szovjetunió felé induló vonatokról. Így aztán itthon maradt a szerencsétlen...

És akkor a rettegés lett úrrá Törökszentmiklóson

Komáromi Marika 1953. októberi eltűnését követően több hónapnyi nyomozás után a következő év nyarán gyorsultak fel az események: 1954. június 9-én eltűnt a 13 esztendős Hoppál Pirike, augusztus elején a 17 éves Simon Irén, augusztus 11-én a 12 esztendős Botos Marika és augusztus 14-én a szintén 12 éves Szőke Katóka. Törökszentmiklóson és a környező településeken 1954 nyarára úrrá lett a félelem. A szülők aggódva engedték útjukra gyermekeiket, lelkükre kötve, hogy senkivel ne álljanak szóba, cukorkát ne fogadjanak el, és sötétedés előtt otthon legyenek! Az eltűnési ügyekkel a rendőrség törökszentmiklósi járási osztálya foglalkozott eleinte, majd miután a településen nem csupán szóbeszédek jártak, hanem tömegbe verődtek a népek és eredményt követeltek, a nyomozás irányítását azonnali hatállyal átvette a Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi főosztálya. Ennek főleg az volt az oka, hogy legtöbben a szovjet katonákat vádolták a gyermekrablásokkal. De még ezek után sem rendeltek el körözést, és fényképet sem kértek a szülőktől, csupán egy hangszórós kocsi – az is csak Botos Mária eltűnése után – járta a várost a személyleírásokat ismételgetve.
Egy idős törökszentmiklósi férfi, aki az ’50-es években fiatalemberként élte meg a történteket, így emlékezik vissza: „Akkoriban abban a tudatban éltek a családok, hogy a városból rabolják a gyermekeket. Elsősorban az orosz katonák voltak a gyanúsak, mert azért azt tudták sokan, hogy a helyi fiatal lányok közül többen előszeretettel keresik a szovjetek társaságát. De aztán már mindenki gyanús volt. Emlékszem, hogy mennyire megijedtünk, amikor a kukoricaföldön megláttunk egy motorost, aki egy kisgyereket vitt magával. Rohantunk, s kiabáltunk, hogy ott van ni, az emberrabló, mikor aztán persze kiderült, hogy egy szülő vitte iskolába a gyerekét” – mesélte. Mások, akik szintén fiatalon élték át az eseményeket, ugyancsak félelemről, kétségbeesésről és tanácstalanságról beszéltek. Ráadásul 1954 folyamán két 16 éves kamasz fiú eltűnését is bejelentették (Kenyeres Albertnek február 2-án, Vígh Imrének június 21-én veszett nyoma), akik, mint később kiderült, vélhetően csak otthoni nihil elől szöktek el. Egyébként akkortájt, a rendőrséghez valóban sorra érkeztek a feljelentések: kóbor cigányoktól a városon átvonuló autósokig sok mindenkit meggyanúsítottak, aki csak megfordult Törökszentmiklós környékén. Legát Tibor utánajárása szerint augusztus 17-én például a rendőrségre szállítottak egy párt (más források szerint két férfit és egy nőt), akik a kukoricásban szerelmeskedtek. Az előállítás híre a városban már úgy terjedt el, hogy a gyermekrablók kerültek kézre, mire több mint ezren gyűltek össze a rendőrkapitányság előtt (ekkora tömeg Magyarországon 1945 óta nem vonult az utcára addig). A rettegés nyomán természetes volt a sugdolózás, amelyben a vérvád is előkerült; egyesek szerint „a zsinagóga újjáépítéséhez volt szüksége a helyi zsidóknak a gyerekek vérére”. Mások a helyi temetkezési vállalat igazgatóját gyanúsították, akiről tudni vélték, hogy a cég hullaszállító autóját használja a gyermekrablásokhoz. Ebben az időben a város zsibongott az őrülettől!

A kút mélyéről előkerültek a holttestek

Aztán ősz elején, teljesen váratlanul valamelyest fellégezhettek a törökszentmiklósiak – bár a rettenet a rejtély megoldását követően továbbra is hosszú ideig nyomasztotta őket. 1954. szeptember 2-án este 9 órakor egy Balázsi Istvánné nevű, 21 éves pusztakengyeli fiatal nő tett feljelentést a törökszentmiklósi rendőr-kapitányság ügyeletén, mondván, Jancsó Piroska meg akarta őt fojtani egy dróttal, és ellopott tőle egy zsák ruhát. Az történt, hogy ők ketten még előző nap találkoztak a Szolnok–Alcsi vasútállomáson, ahol Piroska a Szolnokon munkát kereső, ám szintén könnyűvérű Balázsiné bizalmába férkőzött. Megbeszélték, hogy aznap elmennek mulatni a tiszaligeti vidámparkba, s így is tettek. A fiatalasszony bőröndjét Piri hurcolta, s nála is maradt akkor is, amikor a ligetben elkeveredtek egymástól, mert ott mindketten más-más férfival szórakoztak. Balázsiné másnap reggel jelentette a rendőrségen, hogy kofferjét újdonsült barátnője ellopta. Egy járőr segítségével Piroskát egy építkezésen megtalálták, mivel Balázsiné csupán annyit tudott a lányról, hogy malteroslányként dolgozik. Végül Pirit nem jelentette fel az asszony, mert azt ígérte neki, hogy ha elutazik vele Törökszentmiklósra, ott visszaadja neki. Amikor megérkeztek a Vörös Hadsereg útja 171. számú házhoz, Piri pálinkával kínálta Balázsinét, aki – elmondása szerint – miután megivott egy kis kupicával, rettentően elálmosodott. Ám, nem akart az egyébként is iszonyatosan piszkos szobában ledőlni, mert, mint mondta, ott volt Piri anyja, Borbála, és vele együtt sok gyerek: Piri 11 éves öccse, Jóska, valamint Piri két gyermeke, a négyéves Piros és az egyesztendős Mihály is. Így, mivel meleg volt a kora őszi idő, a kerítés nélküli, gondozatlan, gazokkal benőtt porta kertjébe kivitt egy pokrócot, és ott feküdt le. Balázsiné vallomása szerint estefelé arra ébredt, hogy Piroska egy nyaka köré tekert drótkötéllel fojtogatja. A halálfélelemtől kapott olyan erőre, hogy hosszú ideig tartó birkózás után kiszabadította magát a hurokból, s a rendőrségre menekült. Ott az asszony azt is elmondta, hogy Jancsó Ladányi Piroska ellopta a holmiját, egy zsák ruhát. „Mikor a rendőrségre értem, a kapus odajött, akit már ismertem, mert a városba való. Mindjárt elmondtam neki az esetet. Ő kihívott egy másik elvtársat, és bementünk, ahol mindent elmondtam. Akkor két–három elvtárs kiment Piriért” – vallotta Balázsiné. Még aznap kihallgatásra bevitték a miklósi rendőrségre Piroskát, ahol beismerte, hogy valóban meg akarta ölni Balázsinét. Őrizetbe vették, ám mivel az ellopott ruhákról nem adott felvilágosítást, a nyomozók házkutatást rendeltettek el, de csak másnap mentek ki a helyszínre, hogy az esetleges zsákmányt megtalálják.
A Vörös Hadsereg útja 171-es számú házban aztán sok mindent találtak. Először is olyan gyermekruhákat, melyeket a nyoma veszett lányok hordtak az eltűnésükkor. Aztán, amikor Balázsiné zsákját tovább keresték, felnyitották érte a kapu mögötti tornácon fémlemezzel takart aknát. Ami nem szennyakna volt, hanem szabályos, mintegy 10–12 méter mély kút, amely vélhetően egy korábbi átépítéskor, a telken álló régebbi ház lebontása után kerülhetett a mostani kiskapu mögé. A rendőrök bevilágítottak a sötét mélységbe, s annak vizes, iszapos alján oszladozó emberi maradványokat találtak. A környéket hamarosan ellepték a fekete autók, állítólag maga Rákosi adott utasítást, hogy magas rangú belügyi és állambiztonsági tisztek is vegyenek részt az áldozatok kiemelésén, ami több órát vett igénybe. A szeptember 3-án kelt helyszíni szemle jegyzőkönyve szerint: „...A felfedezett kútnak a nyílását felbontva a tűzoltók segítségével a következő hullákat húztuk ki: Szőke Kati kisleányt..., Botos Marika kisleányt..., Simon Irén lányt..., Hoppál Piroska kislányt..., Komáromi Marika kisleányt”. A rendőrség ekkor őrizetbe vette a ház tulajdonosát, a 45 éves Jancsó Borbálát is. A törökszentmiklósiak hivatalosan semmilyen tájékoztatást nem kaptak, ezért csak találgattak. Tóth József rendőr őrnagy 1954. szeptember 8-án hangulatjelentést írt a feletteseinek: „Többen olyan hangot vetettek fel, hogy nem tudnak biztosat, hogy a kútban hány személy volt. Az egyik 5-ről, a másik 8, 10 személyről beszél, valamint arról is beszélnek, hogy a mezőtúri kislány édesapja megőrült. Ugyancsak egy másik asszony felvetette, hogy a törökszentmiklósi piacon az asszonyok arról beszélnek, hogy még máshol is van olyan hely, ahol megöltek gyerekeket, fiúkat és leányokat. Beszéltek arról is, hogy még jelenleg is vesznek el gyerekek, mert tegnap is a kukoricaföldön egy kisfiúnak bekötötték a száját, és elvitték”.

Folytatjuk...

Az 1. rész itt olvasható!

Ezek is érdekelhetik